Élet-Stílus

Leslie Mandoki nem jósolt nagy jövőt a Facebooknak, ezt Mark Zuckerbergnek is elmondta annak idején

Fülöp Dániel / 24.hu és David Ramos / Getty Images
Fülöp Dániel / 24.hu és David Ramos / Getty Images
A történetben Paulo Coelho is feltűnik.

Nemrég egy sajtótájékoztatón különös történetet mesélt el Leslie Mándoki, amiről a story.hu számolt be. A zenész évekkel ezelőtt egy huszonöt fős vacsoraasztalnál ült, illusztris társaságban: rögtön mellette a híres író, Paulo Coelho foglalt helyet, és ott volt a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg is.

Mindenkinek volt húsz perce, hogy elmondja mit szeretne. Zuckerberg felállt. A Facebook akkor még ötlet volt, és akkor kereste az első tőkét rá. Elmondta az ötletét, és akkor kérdezte, hogy erre ki mit mond. Coelhóval azt mondtuk: ebből soha nem lesz semmi, hála istennek, mert az emberiség már egészen más úton halad, a privát szféráját védi. Ki fogja kiteregetni a saját nyaralási fotóit?

– elevenítette fel a történteket Leslie Mandoki.

Ma már tudjuk, hogy a zenésznek nem lett igaza, a Facebook ugyanis világszerte óriási siker lett. Mandoki azonban azóta sem támogatja Zuckerberg közösségi oldalát, sokszor felszólal, ahogy ő fogalmaz a „közösségi média terrorja” ellen, és dalt is írt már a témában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik