Sport

Ilyen kiváló magyar úszások után sok jót ígérnek a váltók a vizes vébén

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI
Betlehem Dávid bebizonyította, hogyha a feje teljesen az úszás körül forog, ott van a legjobbak között: az 5 km-en elért 5. helyezése tökéletesen mutatja mindezt. Rasovszky Kristóf ezúttal a 7. helyen zárt, míg a hölgyeknél Fábián Bettina is bekerült a legjobb nyolcba (azaz pontot és pénzdíjat is kap), míg Olasz Anna 16. lett.

Két nappal a tíz kilométer megpróbáltatásai után kellett a lovak közé csapnia Rasovszky Kristófnak és Betlehem Dávidnak – előbbi az ezüstérem után jutalomúszásként fogta fel ezt a távot, ifjabb társának viszont a saját szemszögéből rémesen sikerült viadal után elsősorban önmagának kellett bizonyítania.

A táv első felében látottak alapján még érmet, érmeket is vizionálhattunk, ám a második körtől fogva a főtávot megnyerő német Florian Wellbrock, valamint a rázárkózó két olasz klasszis, Domenico Acerenza és Gregorio Paltrinieri olyan sebességre kapcsolt, amit a többi üldöző nem tudott lekövetni.

A két magyar egy ideig együtt haladt a mögöttük tempózó, igaz, egyre jobban leszakadó bolyban, a legvégén azonban már csak Betlehem maradt a negyedik helyért küzdő hármasban.

A 10 km-en bronzérmes német Klemetet nem lehetett megfogni, ugyanakkor Dávid valami egészen elképesztő hajrával az utolsó húsz méteren hármat fogott az évi egy nagy versenyen feltűnő Kynigakison, és valami döbbenetes érzékkel „lenyúlta” a görögöt a célpanelnél az ötödik helyért. Kevesebb, mint egy tizedmásodperccel, hiszen az óra azonos időt rögzített (századokat nem mérnek), de a célfotó egyértelműen Dávid javára döntött – ezerdolláros nyúlás volt egyébként, mert az 5. helyezett 4000, a hatodik pedig 3000 dollárt kap.

„Az elején jól mentünk az elejével, aztán a második körben történt egy olyan ritmusváltás, amit sajnos hiába próbáltam lekövetni, de azért küzdöttem tovább, és végül is nagyon-nagyon örülök annak, hogy sikerült ezt az ötödik helyet megcsípni. Talán ha a közepén picit jobban tudok tapadni, jobb is lehetett volna.

De így sem vagyok elégedetlen, pláne, hogy a végén meg tudtam csinálni azt a hajrát, az azért most nagyon sokat számít nekem

– nyilatkozta Betlehem Dávid.

Rasovszky Kristóf a vasárnap kasszírozott 15 ezerhez most kétezret tett hozzá, mivel kissé magányosan, hetedikként érkezett be – az ezüst után ez is elsőrangú teljesítmény, ráadásul mutatja, hogy a váltóhoz kellő erő és sebesség mindenkiben megvan.

„Ebben most ennyi volt. Szó sincs arról, hogy bármit elengedtem volna, mentem, ahogy tudtam, fáj is cefetül, de ennél most nehezebb lett volna többet kihozni magamból. Dáviddal vívtunk kicsit a közepén, az is fárasztott picit, de én igazából ma nem tudtam azt a tempót menni, mint Florianék. Dávid viszont nagyon jól ment a végén, esetleg ő picit ragadhatott volna rájuk jobban.

De a lényeg úgyis a váltó, és úgy látom, hogy mindannyian készen állunk arra, hogy megint jól szerepeljünk

– mondta.

A váltó lesz a legfontosabb

Ami a nőket illeti, vérmes reményeink nem lehettek ebben a számban – Fábián Bettina és Olasz Anna is a hosszabb távokat kedveli, a szegedi klasszis utóbb meg is jegyezte, a számára sprintnek tűnő tempózás közben időnként visszasírta a vb-programból kivett 25 kilométert.

Fábiánnak van azért sebessége ahhoz, hogy az élmezőnnyel tartson – és végül a verseny is így festett: míg ő általában a hatodik-kilencedik hely környékén haladt mindvégig, addig Olasz a kezdeti 26. helyről visszajött a 15. pozíció környékére, és aztán ott is utazott a célba érésig.

Fábián tanult a nyitónapi viadalból, az elején még ugyan belekerült egyszer-egyszer a darálóba, ám aztán okosan kerülte a veszélyesebb vizeket, nem engedte beszippantani magát.

Nagyobb izgalmak az utolsó egyenesre fordulva adódtak, amikor teljesen kettévált a mezőny vertikálisan, a vezető boly a 10 km-t megnyerő Leonie Beckkel az élen balra indult, míg néhányan kivágtak jobbra, közéjük tartozott Fábián is. Nem ez tűnt az egyenes vonalnak, de így újfent kimaradt a pofonok völgyéből, és jól manőverezve úgy ért a befutóhoz, hogy sikerült megelőznie a Beck-féle boly hátsó részében tempózókat, így a legjobb nyolc között zárta élete első világbajnoki 5 km-ét (ami 1000 dollárt hozott neki).

„Azt hiszem, az itteni versenyek során most hoztam az első helyes döntést, amikor a hajrában a külső bolyhoz csatlakoztam, mert így végre kimaradtam a nagy adok-kapokból a hajrában, viszont sikerült úgy odaérni a befutóhoz, hogy végül meglett a nyolcadik hely. Ez volt a cél, ennek sokkal jobban tudok örülni, mint a tíz kilométer kilencedik helyének – lehet, hogy csak eggyel jobb, de maga a verseny jobban sikerült, nem hibáztam annyit, ezért is lehet többre értékelni” – vélte Fábián Bettina.

Olasz Anna fejben már a csütörtöki váltóra készülve végül a 16. helyen ért célba.

„Négy éve nem úsztam az öt kilométert, erre csak akkor vállalkozom, ha úgy hozza a sor – ez nem az én távom, közben néha eszembe jutott, hogy visszasírom a huszonöt kilométert… Másfél körig mentem a többiekkel, utána viszont kezdtem besavasodni, miközben ők akkor erősítettek csak bele igazán – a sprint nem az én világom, az öt kilométer pedig ez. A váltó az más, tudják rólam, hogyha valaki képes mindent megtenni a csapatért, az én vagyok – a táv második felében már elsősorban a váltó járt a fejemben, hogy azért sem megyek már bele semmibe, hogy ott rendben legyen minden két nap múlva.

Az teljesen egyértelmű, hogy a tíz kilométer mellett a váltó a legfontosabb mindannyiunk számára

– nyilatkozta.

Két nap múlva jöhet a váltó, az utolsó három világversenyen rendre dobogón zárt a csapat (2021: Eb-bronz, 2022: vb-ezüst és Eb-ezüst), valami hasonlót remélhetünk most is. A németeket aligha lehet megfogni, ha Wellbrock vállalja az indulást (ez még nem biztos): lenyűgöző magabiztossággal verte vissza a két olasz támadását, és nyerte meg a rövidebb távot is, akárcsak honfitársa, Leonie Beck a nők viadalát.

Vizes vb, nyíltvízi úszás

Férfi 5 km
1. Florian Wellbrock (Németország) 53:58.0 perc
2. Gregorio Paltrinieri (Olaszország) 54:02.5
3. Domenico Acerenza (Olaszország) 54:04.2
…5. BETLEHEM DÁVID 54:58.6
…7. RASOVSZKY KRISTÓF 55:23.9

 

Női 5 km
1. Leonie Beck (Németország) 59:31.7 perc
2. Sharon van Rouwendaal (Hollandia) 59:32.7
3. Ana Marcela Cunha (Brazília) 59:33.9
…8. FÁBIÁN BETTINA 59:44.2
..16. OLASZ ANNA 1:01:09.4 óra

Kapcsolódó
Rasovszky Kristóf vállán sírta ki magát a másik magyar úszó a vébén
Az ezüstérme után arra is volt gondja, hogy megvigasztalja honfitársát.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik