„A vatikáni szerződés érvényes és érvényben is marad” – szögezte le az oktatási és kulturális miniszter, aki Tamás Pállal, a vatikáni megállapodás eredményeit és hatásait elemző bizottság elnökével közösen ismertette a testület jelentését. A vatikáni szerződés 1997-ben jött létre a Horn-kormány és a Vatikán tárgyalásai nyomán. Az egyik legvitatottabb pontja, hogy az egyházi iskolák ugyanolyan támogatást kapnak, mint az állami vagy önkormányzati intézmények. Ezt akarta egyébként az SZDSZ megváltoztatni azzal az indokkal, hogy az egyháznak ne fizessen az, aki nem templomba járó. Hiller István a tájékoztatón jelezte azt is, hogy a két koalíciós párt egyetért abban, hogy a vatikáni szerződés érvényes, és érvényben is marad.
Hiller István kitért arra is, hogy mind a négy történelmi egyházzal alapjaiban hasonló szerződést akarnak kötni, de nem csak egy évre szóló, hanem hosszabb távú megállapodást. Véleménye szerint az egyházak vezetői elfogadták a 25,5 milliárd forintos költségvetési főszámot, de ez ügyben az egyeztetések még folytatódnak.
Tamás Pál a bizottság véleményét tolmácsolva elmondta: három olyan probléma létezik, amelyek megoldásához a szerződés lehetőséget ad: ilyen az iskolaügy, az egyházi normatívák megállapításához szükséges új számítási módszer, illetve a kulturális, oktatási és szociális intézmények támogatása a versenysemlegesség biztosításával.
Az egyházi iskolák finanszírozásáról szólva a bizottság elnöke kitért arra, hogy ezt a legvitatottabb támogatási tételek – mint például a hittanoktatás támogatása, a normatíva kiegészítése – megfelelő indexálásával lehetne megoldani.
