Élet-Stílus

Csonka Andrásnak óvatoskodnia kell szenteste

A színész idei karácsonya a szokásosnál is zsúfoltabbra sikerült, ezért mindössze egy napot tud a családjával tölteni. Akkor is oda kell figyelnie magára.

Csonka András számára idén elmarad a meghitt karácsony. Mindössze egyetlen napot tud majd a családjával tölteni, mivel tele van a naptára.

“Még sosem volt ennyire zsúfolt karácsonyom. December 23-án még játszom, 24-én utazom haza Szegedre a családhoz, 25-én pedig már jövök vissza Pestre, és onnantól kezdve 31-ig minden nap dupla előadásokat játszom. Szilveszterkor pedig még ráadásul énekelek is egy rendezvényen. Pánikolok is rendesen emiatt, de megfelelő odafigyeléssel bízom benne, hogy minden rendben megy majd” – mondta a Hír24-nek Csonka.


Kép forrása: RTL Klub

A színész és családja idén Szegeden, András nővérénél gyűlik majd össze. Csatlakozik hozzájuk Csonka két Londonban élő unokaöccse, és egyikük 2,5 éves kisfia is. Már nagyon várja a családi ünneplést, csak azt sajnálja, hogy még szenteste is óvatoskodnia kell.

“Évközben nem vagyok túl nagy evő, de karácsonykor azért mindig jobban elengedem magam. A süteményekkel és sültekkel azonban most óvatosan kell bánnom, ugyanis a refluxom miatt oda kell figyelnem, hogy mit és mennyit eszem. Nem lehetek rosszul, mert akkor nem tudnék színpadra állni a két ünnep között. Így nehéz elengednie magát az embernek…” – tette hozzá András.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik