Belföld

Felülvizsgálják a KRESZ-t, Lázár János a B kategóriás jogosítvány megszerzésének átalakításról beszélt

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Gyilkosságnak tartja Lázár János az Árpád hídon történt gázolást, amelyben egy vétlen kerékpáros az életét vesztette. A Világgazdaság cikke szerint az építési és közlekedési miniszter egy sajtótájékoztatón azt mondta: arról lehet vitatkozni, hogy a hatályos jogszabályok túl enyhék-e, de a történteket ez már nem befolyásolja. Hozzátette: ha az érintették betartották volna az érvényes szabályokat, a tragédia nem következett volna be.

Lázár ezután bejelentette, hogy a konkrét esettől függetlenül

az Építési és Közlekedési Minisztérium megkezdte a KRESZ felülvizsgálatát a Belügyminisztériummal közösen.

A miniszter külön kiemelte a budapesti közlekedési helyzetét. A fővárosi utcák használóinak száma radikálisan megnőtt és ennek kezelése szerinte elsődlegesen a fővárosi önkormányzat feladata. De ezen felül az is igaz, hogy a KRESZ jelen állapotában nem alkalmas arra, hogy mindenkinek helyet csináljon az utcán, már pedig ezt a szempontot érvényesíteni kell a szabályozásban.

 A KRESZ nem követte le a változásokat. Modern, innovatív KRESZ-re van szükség, nem pedig olyan megközelítésre, hogy a közlekedés melyik szereplőjét támogatja és melyiket tiltja

– mondta Lázár János, aki nem zárja ki a szigorításokat, így például mérlegelik azt is, hogy alkalmazzák az átlagsebesség mérését Magyarországon.

A tárcavezető azt is közölte, hogy a hivatalos statisztikák szerint a hazai közúti balesetek csupán 30 százalékban vezethetők vissza sebességtúllépésre, az esetek több mint kétharmada a járművezetők rossz döntésének következménye. „Sem a gépjárműállomány nem olyan, mint Ausztriában, de a vezetői képességeink se olyanok” – tette hozzá. Ezért kilátásba helyezte, hogy a B kategóriás jogosítvány megszerzésének feltételrendszerét érdemben át kell gondolni, és személyesen is azt tervezi, hogy át fogja alakítani a személyautóra vonatkozó jogosítvány kategóriáját – írja a Világgazdaság.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik