Kultúra

Végleg a dajkánál maradt egy orvosnő gyermeke

Kolozsváron 1944-ben megkezdődik a gettósítás, és egy orvosnő a dajkára, Erzsire bízza gyermekét. Matiné Tompa Andrea új kötetével.

Három réteg ruhát adtak rá, kopott pokrócba csavarták. A pokróc alá két kemény fedelű brosúrát csúsztattak. Úgy fekszik rajtuk, mintha rájuk lenne szegezve. Arca mozdulatlan, tekintete belekapaszkodik a magas házakba, a fákba, az oszlopokba. Visszafelé viszik, oda, ahonnan reggel elhozták. Sokkal gyorsabban haladnak most, mint az ellenkező irányba. Az asszony, karján a súlyos teherrel, az orrán keresztül fújtat. Nem néz rá, nem néz senkire.

A kis test átlebeg a városon. Május eleje van. Négyéves koráig elfelejt mindent.

A konyhaasztalnál ülnek. Az asszony egy könyvvel a kezében, a férfi elmélyülten dolgozik. A nap besüt az ablakon, de a férfinak villanyfényre van szüksége. A falra olvasólámpát szerelt, egyenesen a kezére világít. Vörösréz dísztálat, hamutartót, faliképeket készít Mátyás király lovas szobrával, elölnézetből. A ló nagy feje leszegve, lefelé néz alázattal, hátán a király felfelé, koronája hatalmas. A ló az utat, a vezér az eget nézi, vagy az istent, ha volna isten a város egén. A férfi az apró domborművet, a kivert domborulatokat benzines ronggyal fényesíti. Fejét kissé balra dönti, csak a jobb szemével lát. Egymásra rakja a kifényesített falidíszeket, közéjük újságpapírt tesz. Az asszony megkérdi, mikor jönnek érte. A férfi nem tudja. Lehet, nem is lesz már, aki eladja, teszi hozzá. Egy kisebb kép, amit a férfi elhibázott, a falon lóg, ló és lovasa ugyanarra az oldalra billenti a fejét, így mindkét alak ledőlni készül, kiesni a képből. Ez volt az egyik első munkája, az ember és a ló feje külön-külön minta alapján készült, a kettőt neki kellett összeilleszteni. A kép két bekeretezett újság címlapja mellett lóg a falon. Az egyiken egy férfi, a másikon érett, kihívó tekintetű nő.

Mi az a Matiné?

Vasárnap délelőttönként egy-egy regényből mutatunk részletet, jobbára kortárstól, remek szövegeket, történeteket. Ha tetszik, az oldal alján ott a kötet szerzője, címe, kiadója, irány a könyvesbolt vagy a könyvtár. Hogy most nem is vasárnap van? Sebaj. Ünnep idején, év végi pihi alatt naponta jár olvasnivaló.

A Matiné eddigi termését itt találni.

Az asszony a könyvet a lámpa fénykörébe tartja. A leírásokat nem olvassa hangosan. A könyvben egy fiatal nő megy az utcán, tavasz van. Míg az asszony magában olvas, a férfi elmondja, hogy az írónőnél, Berde Máriánál ő csinálta meg nemrég a kazánt. Fent lakik a dombon, igazi dáma, hatalmas könyvtárral. Egyedül él. A könyv címe: A szent szégyen.

Az asszony megkérdezi, hogy vajon az írónő most minek számít. A férfi nem tudja. Nem volt semmi jel, teszi hozzá. Régebben járt nála, amikor még nem csinálták.

Rögtön kopogás után egy öregember nyit be. Nagy Ferencné?, kérdezi. Az asszony bólint. Tessék. Az öreg becsukja maga mögött az ajtót. Szétnéz, a szoba zárva, nem látni be. A doktornő azt izeni, mondja fojtott hangon, hogy a csomagot tessék elvinni hozzá. Maga nem tud jönni érte, mert kijárási tilalma van már. Nagy Ferencné bólint. Csodálkozva néz az öregre, hogy kicsoda lehet az illető személy. Az öreg azt feleli a kérdő tekintetre, egy betege vagyunk. Erre már a férfi is felnéz. Vagyis a feleségem neki a betege.

Az öreg fordul kifelé, isten áldja, köszön utána Nagy Ferencné. Az öreg meghajtja magát, behúzza az ajtót maga mögött.

Alig egy hete, hogy a cselédek nem szolgálhatnak náluk, de nem a doktornő hordja a gyermeket hozzájuk mégse, hanem még mindig Erzsi, aki már nem is lehet a cselédjük. Az asszony most bemegy a szobába, hozza a cipőjét, amit a szekrényben tart. Erzsi, szól a férfi, aztán hosszú szünet után hozzáteszi, veled menjek? Erzsi felhúzta a cipőt, óvatosan karjába vette a gyermeket. Nem kell, feleli. Tedd be az ajtót utánam. Megcsókolják egymást, az ajkuk alig ér össze.

Odafele fogja, visszafele csak tartja. Visszafele a gyermek mocorog, bár teste szorosan a pokrócba van csavarva, nyöszörög. Az arca eltorzul, ráncolja a homlokát, a szeme összeszűkül, már nyitná a száját, sírni készül, Erzsi haragos tekintettel néz rá. Sss, csend, szól neki szigorúan. A gyermek elhallgat.

Már sötét van, mire hazaér. Könyökével nyomja le a kilincset, az ajtó könnyen jár, nyitva marad mögötte. Lihegve roskad le az asztalhoz. A férfi ugyanúgy ül, mint amikor az asszony elment, most egy gyufatartót fényesít. Feri, szólal meg az asszony, tedd be az ajtót. Csak ezután csókolják meg egymást sietve.

Visszahoztam, mondja Erzsi. Látom, válaszolja a férfi.

Itt marad, teszi hozzá az asszony. Akkor itt marad, feleli Feri.

Azt kérdezte, hogy te is beleegyezel-é. Azt feleltem, hogy bele. Jó. Eddig is itt volt. De most nem úgy.

Feri ránéz, aztán a gyermekre. Most nem úgy. Erzsi még jobban lehalkítja a hangját, mélyről szól, mintha a gyomrából jönne. Na most, mondja. Ferit nézi, de ölében a gyermek nyöszörögni kezd, ránéz, jajajaj, utánozza, mintha baj lenne, a gyerek csitul. Erzsit nyomja a szék támlája, egy vászonzsák van a hátán, benne konzerv, dobozos tejpor, könyv. Lehet, hamar össze lesznek gyűjtve. Addig itt marad. Csak aki kenyérjegyet kap, van a listán. A kicsi nem.

Akkor azért, bólint Feri. Azért, feleli Erzsi. Nem arra mondom, hanem arra, magyarázza Feri, hogy azt mondták nekünk, készüljünk, a jövő héten messze visznek dolgozni. Hogy nem jövünk haza ebédre. Vigyünk ebédet. Ezt mondták, hogy a napokban csinálják.

Erzsi nem érti, amit Feri beszél, folytatja a magáét. Amíg kiengedik őket, addig, mondja Erzsi. Baj-e?, kérdezi. Eddig is itt volt, feleli Feri. Itt voltál, mi?, mondja most a gyermeknek Feri, ránevet. Már tisztára ide vagy nőve, mi? Te Matyi.

Erzsi leteszi a gyermeket székre, a gyerek nyűgösködni kezd, Erzsi szigorúbban csitítja, ssss. Leveti a cipőjét, aztán visszamegy hozzá. Csendbe kell lenni. Mostantól nagy csendbe kell lenni. Feri egy apró, fodros szélű réztányért ad a gyermek kezébe, aki óvatosan és nagyon lassan nyúl érte, két kézbe fogja. Aztán a szájához emeli. Éhes?, kérdi Feri.

Erzsi kibontja a gyermeket a pokrócból, leteszi a két brosúrát és az összehajtott pelenkákat az asztalra. A Paul Ehrlich Orvostudományi Egyesület éves beszámolója tíz év előttről. Feri csodálkozva belelapoz, vörös ceruzával, lendületes vonallal néhány név aláhúzva benne. A másik brosúra az Ehrlich nőtagozati közgyűlésének vékony füzetkéje, az első oldalra zaklatott írással két lakcímet véstek fel. Erzsi leveszi a gyermekről a két felső ruhácskát, az alsót átizzadta. A kis ruhával indul ki az udvarra, meggondolja magát, a kemence korlátjára rakja száradni. A gyermek most összeráncolja a homlokát, mintha erőlködne. Feri és Erzsi figyelik, tekintetükkel segítenek neki az erőlködésben. Aztán a gyerek nyög, az arca kisimul, végül mosolyog. Gyere, kapsz tisztát. Erzsi leszedi a pelenkát, a gyermek lába közt felragadva a puha, nedves törlő, benne egészséges kaka. Összehajtja, megtörli a száraz résszel a fenekét, vizet akar feltenni melegedni. A gyermek a széken mozogni kezd, lábujjait fogdossa, szétterpeszti a lábát, oldalra fordul, mindjárt legurul. Na, gyere, nagylány, veszi fel Feri. Erzsi begyújt, aztán a kakás papírtörlőt a tűzbe rakja, a nedves papír serceg. Feri a gyermek nyakát csiklandozza, a kicsi felvisít. Mostantól csendben, szól rájuk Erzsi.

Többet nem is kell menjél?, kérdi Feri. Úgy egyeztünk, hogy nem, válaszol Erzsi. Majd ha ki lesznek engedve. Füröszti egy nagy zománcos tálban a gyermeket, aki visítani kezd örömében, Erzsi összehúzott szemmel néz rá. A tálat az asztalról a földre rakja, a gyermek hason fekve csapkod. Erzsi ijedten szól rá, ahányszor hangosan kiált. Aztán egy csupor meleg vízben felold a halványsárga porból, és megeteti kiskanállal. Végül felülteti a székre, a kezébe ad egy kis kenyérbelet. Amikor a kenyeret meglátja, a gyermek felnevet.

Feri fellapozza a kétnapos újságot, amit a városházáról szokott elhozni. Erzsi halkan énekel a gyermeknek a szobában, amíg elalszik. Egy nagy fonott ruháskosár a fekhelye, ahogy eddig is. Nincs benne a rendelet, mondja kintről Feri. Lehet, később lesz. Ez még tegnapelőttről való.

Ssss, feleli Erzsi, énekel tovább, Matyi kesereg a kosárban, Feri csendben olvas. A kosár recsegéséből hallani, hogy a gyermek még ébren van. A konyha és a szoba közti ajtót Erzsi résnyire hagyja, visszaül a konyhaasztalhoz. A könyvéért nyúl, Feri továbblapoz az újságban. Csak a zsidóvagyon, a zsidórádiók meg a zsidótelefonok, azt mind írják, mondja Feri. Ki lettél fizetve?, kérdi aztán.

Erzsi fekszik a hátán, a lába kihűlt, a teste megdermed, a dereka feszül. A hasa hirtelen fájdalmasan megnőtt. Feri a jobb oldalára fordul, Erzsinek háttal, de bal kézzel hátranyúl. Összekulcsolják a kezüket. Erzsié hideg és száraz, Ferié meleg, a nagy, erős kéz melegíti az Erzsiét. Feri visszafordul felé, átkarolja a hasánál, de Erzsi a hátán fekve marad. Feri karja nyomja a megnőtt hasát, Erzsi nem tolja el a kezét. Az ablaktáblák vékony rései közt besüt a hold. Feri szuszogni kezd, előbb mélyen, aztán egyre halkabban és ütemesen. Matyi még cuppog, az ujját szopja, amit Erzsi nem enged neki, de most nem nyúl hozzá, hogy kivegye. A gyermek nyeldeklik, csámcsog, aztán csend lesz. Óvatosan letolja magáról Feri karját, aki most átfordul a másik oldalára. Erzsi felül, hallgatózik. Lehajol a kosárhoz. Közelről már hallja a szuszogást. Lehet, fel kéne venni és maguk közé rakni. Akkor jobban tudna aludni ő is. A gyermek éjszakára még sosem maradt náluk. Amíg lehetett, ő hordta vissza, amikor a cselédek már nem mehettek hozzájuk, akkor is gyakran ő vitte, a doktornő sokat dolgozott, egyedül volt a két gyermekkel. Azt tudja, hogy Matyi végigalussza az éjszakát. Jól eszik, jól alszik, jól kakál, mondták már az első héten a gyermekágyban.

Ismeri születése óta, látta az üveges ajtón át, amikor felmutatták, isten dicsőségére, leány!, kiáltott a keresztény nővér a Zsidó Kórház második emeletén, és fejjel lefelé meglóbálta az újszülöttet.

Jobb a leány most, tette hozzá a nővér. Erzsi vitte be az ebédet, mert savanyú levest kellett vinni, és azt nem adtak. A kórházból bőgve jött haza, addig bőgött otthon, amíg ki nem száradt.

Feri korán indul, a gyermek már fent van, csendben nézi a plafont, nézi az ujjait, halk hangokat ad, oldalra fordul. Mikor meglátja Erzsit ébredni, nyúl felé. Erzsi nem veszi fel. Nem szabad. Túl hozzám nősz aztán. A gyermek hangosabban kéri, hogy vegye fel, Erzsi odahajol hozzá egészen közel. Ssss, csendbe kell maradni, néz az arcába komoran. Nagy-nagy csendbe kell maradni. De a gyermek csak nyújtózkodik felé, belekap az ingébe, Erzsi lefejti a kezét, és az ujjával fenyegeti. Aztán énekelni kezd az ágy szélén ülve, a gyermek megnyugszik és elcsendesedik. Szívem, szól ki Erzsi a férjének, hozzál friss újságot. Kell tudjuk, mi van. Én ma nem megyek ki.

A gyermek felhúzza magát a kosárban, ül.

Kapsz ma egy bölcsőt, Matyi, lép hozzá Feri, és megkoppintja az orrát. A kicsi nevet. Ül a baba. Vegyed ki, hogy mozogjon, mondja Feri. Csak felsúrolok, feleli Erzsi. Amíg súrol és a szoba padlója szárad, a résnyire nyitott ablakokon behajtva hagyja a sötétítőtáblákat. A gyermek fakanalat kap és egy tiszta törlőt, amit rág. Amikor pityeregni kezd és Erzsi felé nyúlkálni, hogy vegye fel, az asszony énekel neki. Hát azt tudod, hogy, és új dalt kezd. „Szállást keres a…” Szentségit, csattan fel, belerúgott a vederbe, kiloccsant a víz. A dühös hangra a gyermek elpityeredik. Na, hadd el, szól neki csendesen, akkor ezt: „Hol jártál az éjjel, cinegemadár?”

Miután végigénekelte, felegyenesedik, szétnéz, majd a gyermek felé bólint. Bizony hogy hol jártál. Te aztán jól el vagy menve hazulról.

Késő délután van, mikor Feri hazajön, megcsókolja Erzsit, most hosszabban öleli, jobb kézzel, amiben a régi bőrtáskát fogja. Aztán a kosarában a gyermeket az orra hegyén megcuppantja, a kicsi kacag, csiklandozza Feri rövid, tüskés bajusza. Matyi még sosem kapott férfitól csókot. Nem fog emlékezni rá, a gyermek mindent elfelejt négyéves koráig, írja A modern gyermek című könyv, Schmiedné dr. Kálmán Erzsébet könyve. Erzsi kapta egy családnál, mikor először állt be gyermek mellé. Még éppen friss asszony volt.

A fásszínből Feri két széktámlát hoz, leszedi a hajlított támlarészt, kis lábakat szegel a ruhás faládára, aminek a teteje hasadt. A gyermek már nem férne el benne, csak ülve. Erzsi kisúrolja a ládát, aztán Feri a két hajlított támlát szegezi rá alulról. Az újságot elfeledted, kérdi az asszony, míg vacsoráznak, főtt krumpli, friss hagyma a tavalyi hajtásokból, egy-egy tojás. A gyermek a kosárban ül mellettük, kenyérbelet rág, Erzsi kiskanállal összetört krumplit ad a szájába. Feri odanyújtja neki a hagymát, Matyi óvatosan fogja, beteszi a szájába, elfintorodik, aztán sírni kezd. Csendbe, szól neki Erzsi.

Vacsora után kiterítik az újságot, Feri kettőt is vett. Van benne? Feri nem válaszol, lapoz, fejét balra fordítja, hogy lásson a jó szemével. Az első oldalon semmi. Lapoz. Itt az van, hogy a határsávból telepítik ki.

Onnan már rég ki lettek, feleli Erzsi, volt a gazdájának egy rokonja, akit átdobtak a határon Ukrajnába.

Semmi, lapoz tovább Feri, csak hogy Miskolcon csinálták meg a gyűjtést. És a kijárási tilalom. És a színház. A színházban műsort adnak, de azt írja, hogy teljesen indokolatlan a közönség távolmaradása. Valami operai előadás. Hát akkor most nem megy a nép a Nemzeti Színházba, azt jelenti.

Te, mondja Erzsi, és szünetet tart. Feri, van egy darab, ami a megszállásról szól, itt játszódik Erdélybe, mai darab, olvastam riportot róla. Lehet, valami szép irredenta darab, Péter a címe. Mostan már nem adnak neked szabadjegyet a városon?

Amíg itt van, nem megyünk sehová színházba, vágja rá Feri, aztán komolykodva kérdi, te, melyik megszállás? Hogyhogy melyik?, néz rá Erzsi csodálkozva. Miért, most nem vagyunk megszállva? A mostaniról persze nem csinálnak darabot, mondja Feri. Könnyű a régi dologról. Mindegy, most úgyse járunk a színházba, szögezi le.

Erzsi összehajtja és lesimítja az újságot, aztán hirtelen felkapja. Jesszusom. Itt van, utolsó oldal. Mindjárt felolvasom. Feri a fejével Matyi felé int, a gyermek előtt? Erzsi vállat von, úgyse érti. Feri közel hajol az újsághoz, miközben Erzsi is olvassa. Példás rendben, és micsoda?, Erzsi elhúzza Feri kezét az újságról. Az asszony sokkal gyorsabban olvas, Feri szótagol, ajka mozog, az összetett szavakat kétszer is elolvassa, előbb az egyik, aztán a másik szót, aztán összeteszi a kettőt. Kényszerlakhely. A nehéz mondatokat megismétli: befogadására alkalmas épületeket bocsásson rendelkezésre. Megismétli: bocsásson rendelkezésre. Kényszerlakhelyre való átcsoportosítását. Kényszerlakhelyre költözködő, szótagolja. A hatóságok által előre megállapított tervek szerint. Ez mit tesz?, kérdezi Feri, de Erzsi még olvas. Felkészülten várta a hatóságok intézkedéseit, folytatja a férfi. 19 ezer négyzetméter fedett terület 16 ezer és hétszázötven embernek.

A lakásokat lepecsételik, teszi hozzá gyorsan Erzsi, aki már a vége felé tart a cikknek, és újrakezdi. Helyére munkáscsaládokat költöztetnek, 1-2 szoba-konyhát kapnak. Feri hangosan megjegyzi, hogy ha beköltöztetnek másokat a lakásokba, akkor, hát akkor az azt jelenti, hogy oda nem jönnek vissza a következő hóban.

Erzsi olvassa megint elölről az írást. Hogy lehet ott alunni, ha ennyi hely jár egy embernek?, kérdi döbbenten. Gyárban fognak lakni? Már ott vannak, feleli Feri, azt írja. Van egy emberünk Váradról, egy nagy kalapos kommunista, akinek már nincs kalapja, mert rögtön lefognák. Ő mondotta, hogy ott már megcsinálták. De ott utcákat jelöltek ki, ahol kell lakjanak. Váradon lakásokba laknak, teszi hozzá.

A gyermek kidobja a rongyát a bölcsőből, nyújtja a kezét, míg ők ketten az asztalra hajolva olvasnak. Erzsi szoknyáját éppen eléri, belekapaszkodik, húzza, az asszony most nem törődik vele. Matyi fogja két kézzel, erősen, húzza fel magát, fel akar állni. A bölcső ring, mind jobban kileng, a gyermek a bizonytalan felületen egyensúlyoz, majd jobbra lendül, a bölcső felborul, Matyi arcra esik a konyhakövön.

Erzsi felsikolt, a gyermek, mint aki meglepődik, előbb nagy levegőt vesz, aztán hangosan ordítani kezd.

Vérzik az ajka, beütötte a homlokát a szemöldöke felett. Erzsi csitítja. Gyorsan kést kap elő a fiókból, a hideg pengét rányomja a homlokára, a gyermek még hangosabban visít. Az asszony ölbe veszi, ringatja. A gyermek ajka véres nyomot hagy Erzsi vállán. Feri mindkettőjüket átöleli, Matyi lassan elcsendesül, hüppög. A homlokán tojás alakú dudor nő. Jesszusom, máris, sóhajtja Erzsi. Még soha semmi baj nem történt gyerekkel, mióta ügyel rá. Hideg ecetes ruhát tesz a dudorra, majd bekötözi Matyi fejét. Török basa, mondja neki Feri, és megcsiklandozza a hasát. A gyermek nevet.

Nem tud elaludni, ahányszor bele akarják tenni a kosárba, a szája elkeskenyedik, pityeregni kezd. Visszateszik a bölcsőbe. Erzsi almát hámoz, a letekeredő héj belelóg a bölcsőbe, a gyermek a himbálódzó héj után nyúl. Erzsi a szeme sarkából figyeli, Matyi nyögdécsel, Erzsi lábával ringatni kezdi a bölcsőt. A gyerek ülve elalszik. Erzsi óvatosan kiemeli, át akarja tenni a kosárba, amint lefekteti, Matyi felébred, megint sírdogál. Csend legyen már, szól rá türelmetlenül. Ha egy szót hallok, dádá lesz. Szigorúan néz rá. Kimegy a szobából.

Feri azt mondja, hogy ma direkt fel volt küldve a város másik végébe, fel a gáterre, a villanytelepre, ásni kellett vezetéket elvezetni. Ásni. Lakatosnak, érted? Hogy ne lássák, hogy mi van a városon.

Erzsi egész este az újságot olvasgatja. Akkor igaz, mondja végül. Azt mondta, viszik munkára őket. Feri csodálkozik. Benne van az írásban, hogy viszik munkára? Nincs, de a doktornő azt mondta, őnekik azt mondották, hogy munkára lesznek elvíve. Kenyérmezőre. Egy ilyen helyré viszik. Kenyérmező?, kérdezi értetlenül Feri. Nem lenn van délen? Nem, ez egy másik Kenyérmező, Magyarországon. Feri bemegy a szobába, a gyerek nyitott szemmel fekszik a kosárban. Feri int neki, hogy csendben kell maradni. Előveszi egy ládából a térképét. A térképnek bőrtokja van, részletes, nagy térkép, még az első háború előtt csinálták. Hosszan keresgél. Majd holnap napvilágnál jobban meglátod, mondja neki Erzsi.

Az asszony már hálóingben ül, lábat mosott, Feri még mindig keres.

Jól emlékszel a nevére? Kenyérmező?

Reggel Erzsi ebédet csomagol, kenyeret, vékony szelet szalonnát, hagymát, almát. Feri estig nem jön haza, mondja, beteszi a nótakönyvet is. Erzsi csóválja a fejét, már megint nótakör. A nótakör, magyarázza Feri, István műhelyében lesz most, az a legnagyobb. Erzsi megöleli Ferit, a férfi is úgy öleli, csókolja hosszan. Vigyázzál, mondja neki az asszony. Te is vigyázzál, nevet Feri, és csendesen hozzáteszi, ne félj semmit, tőlünk még senkit el nem vittek, bezzeg a kommunisták mind buknak le. Feri mondja, milyen kómikusak a polgári elemek, amikor munkásnak vannak öltözve, s jönnek a gyűlésbe. Bubi is ilyen kék nadrágban jár. Édesanyához is belépek, üzensz-e neki, kérdi Erzsit.

Mondd neki, hogy drága édesanya, most ne jöjjön Erzsihez. Kiütéses beteg vagyok, ragályos. Nem kell tudja.

Viszont zsírt küldjön, mi?, nevet Feri. És vásznat, rossz vásznat, teszi hozzá Erzsi. Feri azt kérdi, mit mondjon, mire kell. Mondjad neki, hogy varrok alsóinget, gagyát, mert azt el lehet adni.

Feri csókkal és puszival búcsúzik a hölgyektől, Erzsi az ajtóból szelíden mondja, ne puszilgasd mind, aztán mikor kell elmenjen, akkor ríni fogsz. Nem kell idenöveszteni.

Akkor téged puszilgatlak. Te nem mész sehova.

Állnak, néznek egymásra, nem tudnak elválni, Ferinek már indulni kéne megint a gáterre. Biciklivel jár, dinamóssal, hátra ügyes kosarat is szerkesztett magának, abban van leszíjazva a táska, az ebéd, még kesztyűt is visz magával. Kis vászonzsákba újságpapír közé pakol két gyufatartót, fodros szélű kistányért, hamutartót, egy kisebb és nagyobb Mátyás-képet, hogy majd beadja a kereskedőnek. Tétován nézi, aztán kiveszi. Erzsi kérdőn pillant rá. Nincs már, aki eladja, mondja Feri.

Erzsi ül az ágyban, odahúzta az ölébe a könyvet, hogy olvasson, mert hamar vissza kell küldeni, s tegnap semmit nem haladt. Az ablaktábla résnyire nyitva, szellőzik a szoba, bejön a fény is. Olvasás helyett az alvó gyermeket figyeli. Éjszakára oda kellett venni maguk közé, mind nem tudott elcsendesedni, folyton felébredt, sírt, nyöszörgött, a feje vörös volt már a sírástól. Erzsi nyugtatgatta, simogatta. A gyermek aztán kimerült, szinte egyszerre aludtak el mind a hárman. Éjszakára levették a kötést a fejéről, a dudor még látszik, az ajkán apró vágás. Az orrnyergében egy karmolás, amit Erzsi csak most vesz észre. Matyi a hátán fekszik, szája résnyire nyitva. Jó-e neki, hogy a hátán fekszik? Nem kéne oldalra fordítani? Mennyit feküdhet a hátán? Meg kell nézze a könyvben. Este majd tesz egy kispárnát a kosárba, akkor jobban oldalra tud támaszkodni. Kéne egy kiságy neki. Nem fordítja meg, nehogy felébredjen. De a gyermek megnyújtja a nyakát, nyel, kicsit megemeli a kezét, aztán a kéz visszahuppan, a kis test oldalra fordul. Alszik tovább. Erzsi kinyitja a könyvet, olvassa A szent szégyent.

Tompa Andrea: Sokszor nem halunk meg

Jelenkor Kiadó, 2023

Jöhet még Matiné?

Legyen először az, hogy: Fej vagy írás döntött a szeretők sorsáról.

Aztán egy klasszikus a Mestertől: Moldova György ismét Kalina Pállal sörözik.

S még egy magyar, Cserna-Szabó, ő is lesz még klasszikus: Megelevenedett a hatalmas hímtagú római isten.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik