A képviselők 191 igen szavazattal 149 ellenében fogadták el a tavalyi zárszámadást az Országgyűlés hétfői ülésén. A szavazást megelőző záró vitában Tállai András (Fidesz) két módosító javaslata mellett érvelt.
A fideszes politikus egyik indítványa egy olyan paragrafussal egészítette volna ki a törvényjavaslatot, amely lehetővé tenné, hogy a kormány valóban kikerüljön a hazugságspirálból, az MSZP frakció Balatonőszöd után a parlamentben is rendbe tegye az erkölcsét, mert ennek elfogadásával kimondanák, hogy számos trükközés történt a tavalyi költségvetés végrehajtása kapcsán, amely sérti az elszámolások hitelességét. Tállai másik előterjesztése azt célozta volna, hogy a parlament tárgyalja meg azt a módosító javaslatot, amely több mint 160 önkormányzatot mintegy 3 milliárd forint visszafizetésére kötelezné a közműfejlesztési támogatással kapcsolatban.
Szászfalvi László (KDNP) hozzászólásában saját módosító javaslatai mellett érvelt, amelyek az egyházi közoktatási intézményfenntartók egyszeri támogatását, valamint a számukra utalt szociális kiegészítő támogatás összegét növelik.
Veres János, pénzügyminiszter szerint a négy módosító indítvány nem házszabályszerű, mert azokat korábban ugyanilyen formában már benyújtották, illetve a záró vitában tartalmi jellegű indítványt már nem lehet beadni. A tárcavezető szerint abban, hogy az önkormányzatoknak most visszafizetési kötelezettsége van, az abból adódik, hogy 2002 májusát megelőzően, amikor abban Tállainak is része volt, elég tág kapu volt nyitva arra, hogy ilyen módon megkárosítsák a magyar költségvetést.
