Belföld

Az MTVA műsorcsere-együttműködésről állapodott meg egy kínai műsorszolgáltatóval

Farkas Norbert / 24.hu
Farkas Norbert / 24.hu

Műsorcsere-együttműködésről és jövőbeni koprodukcióban készülő tartalmak lehetőségéről állapodott meg a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) és a kínai Hunan Broadcasting System Budapesten. A dokumentumot Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója és Csang Hua-li, a kínai műsorszolgáltató elnöke írta alá – közölte az MTVA Sajtó és Marketing Iroda csütörtökön az MTI-vel.

A közlemény szerint az együttműködés célja,

hogy elősegítse a kulturális és tartalmi csereprogramokat, valamint közös televíziós projektek megvalósítását. Az MTVA és a Hunan TV számára kölcsönösen nagy jelentőséggel bír, hogy olyan elismert partnerrel működhet együtt, amely gazdag tapasztalattal rendelkezik a televíziós műsorkészítés területén.

A most aláírt dokumentumban megfogalmazott szándék szerint a két fél a jövőben együttműködik egymással a szórakoztató műsorok, drámák, dokumentumfilmek készítésében, valamint a kölcsönös sugárzás és koprodukció területén – olvasható az összegzésben.

A tájékoztatás szerint a megállapodás hosszútávon lehetőséget teremthet arra is, hogy

magyar és kínai művészek, alkotók és tartalomgyártók közvetlenebbül érintkezzenek, tapasztalatokat cseréljenek, és közösen hozzanak létre innovatív és vonzó műsorokat.

Az együttműködés a két ország közötti kulturális és diplomáciai kapcsolatok erősítését is szolgálja, hozzájárulva a két nemzet közötti jobb megértéshez. A felek egyértettek abban, hogy a média egy olyan eszköz, amely lehetővé teszi a kultúrák találkozását és az emberi kapcsolatok építését, továbbá az együttműködésen keresztül reményeik szerint mélyebb és szélesebb szinten alakulhatnak a magyar-kínai kötelékek – áll az összegzésben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik