Belföld

Megbocsátott a két közös lányukat meggyilkoló férjének az egyedül maradt asszony

Most is megbocsátok neki mindent, mert gyűlölettel nem tudok élni. Tudom, ezt az emberek nem értik meg

-ezt mondta Zsuzsa az RTL Híradónak.

Az asszony több egy év után nyilatkozott a csatornának azután, elveszítette két lányát: Júliát és Tímeát álmukban ölte meg az apjuk. Láthatáson voltak a férfi aszódi lakásában, de már soha nem mentek vissza az édesanyjukhoz. Zsuzsa azt mondta a Híradónak, hogy a megérzéseiben bízott, amikor 2018-ban elhagyta a férjét, és a lányokkal elköltözött Aszódról. Talán így nyert még 4 évet, amit velük tölthetett.

Ki tudja, ha ott maradok, mi történik. Talán négy évet jelentett az életünkből. Bár fizikailag élek, de én is rámentem. Ez a megérzés segített, hogy meneküljek.

Annak viszont nem látja értelmét, hogy beszéljen is vele, hiába bocsátott meg neki.

Én nem akarom tudni, hogy két ártatlan gyereket miért ölt meg, mert erre nincs indok.

Zsuzsa ugyanakkor úgy érzi, hogy a kettős gyilkosság őt is megbélyegezte. Kirekesztik a környezetében, munkát is alig talált. És elterjedt az is, hogy öngyilkos lett. Azt mondja, négy évig hiába küzdött a gyerekekért. Egyedül érzi magát – mint mondja, mindenkitől kért segítséget, bíróságtól, rendőrségtől, gyámhivataltól, de hiába.

Kapcsolódó
Aszódi kettős gyilkosság: kiment a lakáshoz a rendőrség a két lány eltűnésének bejelentése után, de nem mentek be
A jelenlegi ismereteik szerint az elsődleges intézkedések megfeleltek a szabályoknak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik