Közélet

Blikk: Kedden dönt a bíróság az albertirsai családgyilkos letartóztatásáról

Már nincs kórházban, hanem fogdán őrzik azt a férfit, aki a saját bevallása szerint június 30-án éjjel megölte feleségét és közös gyermeküket Albertirsán – értesült a Blikk. A lap úgy tudja, hogy a férfi eddig nem tett vallomást és július 4-én kedden a Budapest Környéki Törvényszékre szállítják, ahol döntenek a letartóztatásáról.

Ahogy arról beszámoltunk 2023. július 1-jén kora délután hívta fel egy férfi a 112-es segélyhívót, miszerint megölte családját, majd öngyilkosságot kísérelt meg. A helyszínre riasztott egységek egy nő és egy gyermek holttestét, valamint egy vérző férfit találtak az albertirsai címen.

A Bors később arról írt, hogy értesüléseik szerint a férfi korábban katona volt és távoltartási végzés volt érvényben ellene. A feleségével egy közös, két és fél éves gyermekük volt, de együtt nevelték a nő előző kapcsolatából született 10 éves gyereket is, aki a Blikk szerint az incidens idején az édesapjánál tartózkodott, láthatáson.

A Blikk szerint a gyanúsított három éve szerelt le a honvédségtől, előtte matrózként szolgált a Dunán. A lap úgy tudja, hogy a család három éve élt Albertirsán és a meggyilkolt asszony azért kért távolságtartási végzést, mert a férfi agresszívvá vált. Az RTL Híradó a bíróságtól megtudta, hogy a megelőző távolságtartást 2023. május 15-én rendelték el 30 napra, így június 15-ig a férj nem találkozhatott feleségével és a gyerekeivel. A végzés azonban nem újul meg magától, azt újra kérvényezni kell.

Figyelem!

Ha önt vagy ismerősét erőszak éri a kapcsolatában, vagy ha valakiről úgy véli, emberkereskedelem áldozata lett, akkor hívja az Országos Kríziskezelő és információs Telefonszolgálatot a belföldről ingyenes 06-80-20-55-20 számon, vagy a nap 24 órájában ingyenesen hívható Áldozatsegítő Vonalat a 06-80-225-225-ös számon.

Személyesen az Önhöz legközelebbi Áldozatsegítő Központban kérhet segítséget, az Áldozatsegítő Központok címlistája itt található. A NANE Egyesület bántalmazott nőknek és gyermekeknek szóló segélyvonala szerda kivételével minden hétköznap 18 és 22 óra között ingyenesen hívható a 06-80-505-101-es telefonszámon.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik