Élet-Stílus

Kigyulladt a hajó, a tengerbe ugrottak az utasok Rodosznál

Andrei Troitskiy / Getty Images
Andrei Troitskiy / Getty Images

A tengerbe kellett ugrania az utasoknak és a legénységnek Görögországban, miután kigyulladt egy fából készült hajó – írja a Metro.

A jármű nagyjából 300 méterre járt Rodosz szigetétől, amikor lángra kapott, a fedélzeten 82 utas, köztük gyerekek tartózkodtak.

A turistákból többen a közeli partokhoz úsztak, másokat kiemeltek a vízből. A görög parti őrség szerint mindenkit sikerült megmenteni, a hajó végül elsüllyedt.

Helyi sajtóértesülések alapján egy kilencéves lány és egy 50 éves nő könnyebb égési sérüléseket szenvedett. Az érintetteket kórházba szállították.

Az egyik szemtanú, az angol Shaun Williams családjával tartózkodott a hajón. Az 55 éves férfi szerint nagyjából fél órája utaztak, amikor megálltak Rodosz közelében. Williams családjával épp a fedélzeten volt, amikor a legénység kiabálni kezdett, majd meglátták a füstöt.

Bár a legénység megpróbálta megfékezni a lángokat, a tűz gyorsan terjedt. A kapitány végül azt mondta az utasoknak, hogy ereszkedjenek a vízbe.

Szerencsére a környéken több hajó és csónak is tartózkodott, ami segített a mentésben. A görög kikötői hatóság szerint lépéseket tesznek majd a roncs okozta szennyezés mérséklése érdekében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik