Sport

Contador lemondott a Vueltáról

Alberto Contador azt tervezi, hogy idén a három nagy országúti kerékpáros körverseny közül a Giro d'Italián és a Tour de France-on áll rajthoz, s nem védi meg címét a Vuelta Espanán.

A 30 éves spanyol sztár tavaly augusztusban tért vissza eltiltásából, s szinte rögtön győzedelmeskedett a spanyol körversenyen, idén azonban a francia viadalra összpontosít inkább, amely után állítása szerint már nem lenne képes megfelelő teljesítményre hazája versenyén.

“Az olasz körverseny idei útvonala könnyebb, mint az elmúlt években volt, s kiváló lehetőséget ad arra, hogy felkészüljek a Tourra” – indokolta Giro-szereplését Alberto Contador, aki egyike annak az öt kerekesnek, akiknek pályafutásuk során sikerült megnyerniük mind a három nagy háromhetes viadalt.

A Saxo-Tinkoff csapatát erősítő sportoló a Girót 2008-ban, a Tourt 2007-ben és 2009-ben, a Vueltát pedig a tavaly és 2008-ban nyerte meg. Ezek mellett Franciaországban 2010-ben, míg Olaszországban 2011-ben is diadalmaskodott, ám tavaly doppingvétség miatt elvették tőle ezt a két címet.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik