Kultúra

Újabb ingatlanoktól válna meg a Belváros, a CEU egykori otthonának egy része is új gazdához kerülhet

Google Street View
Google Street View
Ez már a sokadik ingatlancsomag, amitől az V. kerület megszabadulna.

Belváros-Lipótváros Önkormányzata az utóbbi időszakban nagy értékű ingatlanvagyontól igyekszik szabadulni: decemberben, az ellenzék távolmaradásával négymilliárd forintnyi érték piacra dobását hagyták jóvá, napra pontosan egy évvel korábban pedig összesen 1,3 milliárd forintot érő ingatlan eladásáról döntöttek.

Ezt a sort most újabb hat épülettel, illetve épületrésszel folytatják – írta meg a Telex, ami szerint az összesen 2921 négyzetméteres, irodákból, üzlethelyiségekből, illetve raktárakból álló csomagot pályázat útján adnák el. A lap hozzátette: korábban hasonló esetekben gyakran megtörtént, hogy az ingatlanok áron alul váltottak gazdát.

A csomagnak részét képezi

az Október 6. és a Zrínyi utcák sarkán álló ötemeletes ház földszintje, illetve harmadik, negyedik és ötödik emelete is, amit korábban a Bécsbe űzött CEU bérelt, és kampuszának részeként hasznosított.

A Kármán Géza Aladár és Ullmann Gyula páros tervei szerint, a Magyar Cukoripar Rt. igazgatósági tagjai és családjaik számára 1908-1909-ben született ötemeletes, historizáló sarokházat 2015-2019 közt kívülről felújították, a CEU jelenléte miatt pedig nyilvánvalóan biztosra vehető, hogy a belső terek sem szorulnak nagyobb felújításra.

Google Street View

Az önkormányzat az eladást meg is indokolta – eszerint a nagy alapterületű helyiségek és a pincék

bérbevételi potenciálja alacsony, ez pedig még inkább igaz azokra az ingatlancsoportokra, amiknek közös közműveik vannak, így külön-külön nem használhatók.

A Kovács Alex Gábor által vezetett ellenzéki Tiéd a Belváros-frakció az eladásról szóló előterjesztéshez módosító indítványt nyújtott be, kérve, hogy az ingatlanokat ne csak a kerület honlapján, valamint a kerületi újságban, hanem az országos lapoknál, valamint ingatlanportálokon is hirdessék, a fideszes többség azonban rövidesen leszavazta a javaslatot.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik