Belföld

Polték nem vizsgálják az MTVA hírhamisítását

Neményi Márton / 24.hu
Neményi Márton / 24.hu
A legfőbb ügyész szerint ez nem is dolguk.

Vadai Ágnes írásbeli választ igénylő kérdést nyújtott be a legfőbb ügyésznek arról, kivizsgálják-e az MTVA hírhamisítási ügyét. A DK politikusa arra utalt, amit az állami hírtévé ezúttal egy sztrájkoló tanárral tett.

A hajdúsámsoni pedagógus nyilatkozatát ugyanis úgy vágták meg, mintha elégedett lenne a fizetésével. Erről később a 444.hu-nak azt mondta, szándékosan megvezették, hozták megalázó, méltatlan helyzetbe.

Vadai Ágnes ezt követően hosszan levezette, hogy az Alaptörvény és több jogszabály alapján, szerinte miért lenne kötelessége az ügyészségnek eljárnia ebben az ügyben. Arra is rákérdezett, mit tett Polt Péter a jogsértés ellen. Indított-e eljárást a történtek miatt.

A legfőbb ügyész válaszában jelezte, hogy az állami hírtévé Vadai Ágnes által kifogásolt riportja miatt senki nem tett feljelentést, büntetőeljárás nem indult. Polt Péter szerint az ellenzéki képviselő kérdése sem utal bűncselekmény gyanújára,

a felmerült jogsértés kiküszöbölésére a sajtó-helyreigazítás szolgálhat.

Ő is idézett olyan törvényt, amely szerint ebben az ügyben csak az érintett tanár léphet fel, az ügyészségnek nincs hatásköre helyette fellépni állami média hírhamisítása ellen.

A legfőbb ügyész arra nem tért ki, hogy Vadai Ágnes szerint, ha nem indít eljárást, megszegi hivatali kötelességét. Polt Péter arra sem reagált, hogy

az igazságszolgáltatás független, pártatlan és önálló szakmai közreműködőjeként és Magyarországon a jogrend, a törvényesség és az igazságosság legfőbb őreként és annak védelmében mindenkor eljárni köteles ügyészség teljhatalmú egyszemélyi vezetőjeként milyen konkrét intézkedéseket tart szükségesnek a hasonló szándékos visszaélések megszüntetése, és jövőbeli megakadályozása érdekében?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik