Belföld

Pedofil-nyilvántartás: három szó sérti az Alaptörvényt

Az Alkotmánybíróság azokat kigyomlálta.

A büntetését már letöltött egykori elítélt panaszának nagy részét elutasították, csak az adatlekérés ellenőrzésével kapcsolatos részből töröltek három szót, írja a hvg.hu. Az Országgyűlés 2021-ben a pedofilellenesnek indult, majd melegellenessé lett törvénnyel hozta létre az internetes adatbázist, amelyen ellenőrizhető, hogy valakit pedofil bűncselekményért jogerősen elítéltek-e valamikor.

Az alkotmányjogi panaszt benyújtó 2011 júliusában szabadult, más eljárás nem folyt ellene azóta sem, büntetlen előéletűnek minősül, életvitele rendezett. A törvénymódosítás miatt olyan hátrányos rendelkezések hatálya alá került, amelyek sem elítélésekor, sem szabadulásakor nem voltak hatályban. Szerinte alapjogait, magán- és családi életét sérti, hogy régi elítéléséről széles kör is értesülhet.

A törvény vitatott pontja szerint a kiskorú gyermek hozzátartozója, nevelője, gondozója akkor kérhet ki adatot a pedofil bűnelkövetők nyilvántartásából, ha „megítélése szerint az adatok megismerése… feltehetően szükséges”. Az érintett szerint ez homályos fogalom, de az Alkotmánybíróság (Ab) szerint a szöveg

nem jelenti, alkotmányosan nem jelentheti azt, hogy a megismerésre jogosult személy spekulációján alapulna

az adatkérés, az csak akkor érvényes, ha „a törvényi feltételek fennállnak”, azt „objektív és ellenőrizhető külső körülmények támasztják alá”.

Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke azt írta: a „feltehetően szükséges” kifejezés úgy értendő, hogy a szülő jogosan feltételezi: a gyermekhez közel került felnőtt, ha valóban elkövette valamelyik bűncselekményt,  veszélyt jelent a gyermek testi és lelki egészséges nevelkedésére.

Az Ab szerint valóban megbélyegzés az adatok nyilvánosságra kerülése, de a szülőknek, gondviselőknek, gyermekekkel kapcsolatba kerülő intézményeknek, vállalkozásoknak jogos érdekük tudni, milyen hátterük van azoknak, akikre gyermekeket bíznak. A panasznak ezt a részét tehát elutasították.

Egy másik kifogásolt paragrafus szerint „a bűnügyi nyilvántartó szerv megfelelő technikai és szervezési intézkedések alkalmazásával – a lehetséges mértékben – biztosítja, hogy a felületen… megismerhető adatokról szöveges másolat ne legyen készíthető”. Itt az Ab egyetértett a NAIH elnökével. Az adatkezelőnek objektív felelőssége van a nyilvántartásban szereplő adatok integritásáért, mert az illetéktelen hozzáférés helyrehozhatatlan érdeksérelemmel járna. Nem vezethetik költséghatékonysági szempontok, felelős minden olyan incidensért, amely az adatok nem megfelelő kezeléséből, illetéktelen személy számára történő hozzáférésből keletkezett. Nem hivatkozhat arra, hogy az adatok megfelelő védelmére nem volt lehetősége. Ezért az Ab az idézett mondatból

a lehetséges mértékben

szavakat megsemmisítette.

Négy alkotmánybíró nem értett egyet a többségi döntéssel, úgy vélték, közvetve sem szabad elismerni a pedofil bűncselekményért akármilyen régen elítélt embereknek azt a jogát, hogy gyerekek közelében dolgozzanak.

Kapcsolódó
Már elérhető a név szerint kereshető pedofil-nyilvántartás
Tilos a megismert adatokat nyilvánosságra hozni - figyelmeztet a Belügyminisztérium.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik