Élet-Stílus

Annyit kellett várnia az indulásra, hogy végül ő volt az egyetlen utas az American Airlines gépén

Az amerikai férfi TikTokra feltöltött videójából úgy tűnik, hogy nagy buli lehetett az utazás, ami talán még a kitartó várakozást is megérte.

Phil Stringer helyi idő szerint vasárnap reggel próbált hazatérni Oklahoma Cityből az észak-karolinai Charlotte-ba, de a repülőgépe indulását többször is eltolta az American Airlines.

A Business Insider által bemutatott fiatal tiktokernek végül összesen 18 órát kellett várakoznia a repülőtéren. Vele ellentétben az utastársai nem voltak annyira türelmesek – így a kitartó várakozásának az lett az eredménye, hogy egyedüli utasként szállhatott fel a gépre.

A birkatürelmű utasnak ráadásul olyan jó dolga volt, hogy egy ingyen jegyet is kapott az első osztályra, ahol aztán egész úton mókázott a legénységgel.

Stringer, aki egy észak-karolinai ingatlanközvetítő cég operatív igazgatójaként dolgozik, egy TikTokra feltöltött videóban mutatta be, hogy milyen különleges is volt a hétvégi hazaútja. A két nappal ezelőtt megosztott felvételek pedig olyan nagyot szóltak a közösségi oldalon, hogy eddig közel 43 millió alkalommal játszották le őket.

@phil.stringer

♬ Makeba

A fiatal férfi azt mesélte a portálnak, hogy a gépe eredetileg vasárnap reggel 6 óra 20 perckor szállt volna fel, de karbantartási problémák miatt többször is eltolták az indulás időpontját. A repülő eredetileg úgy indult volna el, hogy minden helyen ül egy utas, de az egyre csak nyúló várakozási idő miatt az utastársai többsége kicseréltette a jegyét.

A több mint fél nappal az eredeti időpont után útjára induló járathoz sétálva Stringer megdöbbenve vette észre, hogy rajta kívül senki sincs a kapuknál. „Már mindenkit felszállítottak?” – kérdezte ekkor a férfi, amire az egyik légiutas-kísérő csak annyit felelt, hogy „Nem, ön vagy az egyetlen utas”.

A járat végül éjfél után 20 perccel, pontosan 18 órával az eredeti indulási időpont után szállhatott fel.

Stringer azt mondja, először nagyon rosszul érezte magát, hogy kizárólag miatta kellett még egy utat lenyomnia a légiutas-kísérőknek. „Vagy 400-szor kértem bocsánatot” – emlékezett vissza, majd azt is hozzátéve, hogy többször is próbált más repülőjáratokat keresni, de csak ezzel a géppel tudta megoldani a hazjutását.

Ahogy a videón is látható, Stringer a reptéri kényelmetlenségből egy csapásra egy luxus repülőúton találta magát. Az út közben pedig a légiutas-kísérők nemcsak azt engedték meg neki, hogy bármelyik helyet elfoglalja, hanem a fedélzeten található étel- és italválasztékból is szabadon válogathatott.

A légiutas-kísérők pedig kivételesen elengedhették magukat munka közben. A kötelező tájékoztató üzenetek bemondása után például minden egyes alkalommal hozzátették, hogy

Igen, Phil, ez az üzenet csak neked szól.

Phil Stringer emellett azt is elmesélte, hogy az utazás során nagyon jó volt a hangulat, egész idő alatt nevettek és viccelődtek a légiutas-kísérőkkel, és végül még számot is cseréltek egymással.

Az American Airlines egyelőre nem reagált a videóra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik