Nagyvilág

Eredetileg az édesanyja merült volna a Titan búvárhajó 19 éves utasa helyett

A Titan búvárhajó fedélzetén meghalt 19 éves Suleman Dawood magával vitte a Rubik-kockáját, hogy megdöntse a világrekordot – erről beszélt az édesanyja a BBC-nek. Elmondása szerint a fiánál mindig nála volt a játék, és 12 másodperc alatt ki tudta rakni. Ezt szerette volna megpróbálni 3700 méter mélyen, a rekorddöntést pedig az édesapja rögzítette volna kamerával.

Christine Dawood a BBC-nek elmondta, hogy eredetileg ő ment volna a férjével, Shahzada Dawooddal a Titanic roncsaihoz, azután, hogy a koronavírus-járvány miatt egyszer már elhalasztották az utat, de végül átadta a helyét a fiának, mert állítása szerint nagyon szeretett volna menni. Suleman nagynénje, Azmeh Dawood korábban ugyanakkor arról beszélt az NBC-nek, hogy unokaöccse rettegett az úttól és inkább csak azért akart részt venni rajta, hogy a Titanic-rajongó apja kedvére tegyen.

Az édesanya és lánya, a 17 éves Alina, a búvárhajó kísérőhajóján, a Polar Prince-en tartózkodott június 18-án, amikor kiderült, hogy megszakadt a kapcsolat a Titannal. Először fel sem fogták, hogy mi történik.

Azt hiszem, akkor vesztettem el a reményt, amikor átléptük a 96 órás határidőt,

mondta Christine. A lánya egy kicsit tovább kitartott, egészen addig, amíg nem hívta őket a parti őrség, hogy roncsokat találtak a tengerfenéken. A család szombaton tért vissza a kanadai St. Johnba, ahonnan a merülés előtt elindultak, ahol egy imám segítségével megemlékeztek Sulemanról, Shahzadáról, és a három másik, a merülőhajón elhunyt férfiról. Az asszony folytatni szeretné a férje által elkezdett jótékonysági munkát, de annyit hozzátett:

Hiányoznak. Nagyon-nagyon hiányoznak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik