Élet-Stílus

Nem lesz idén bálnamészárlás Izlandon

HALLDOR KOLBEINS / AFP
HALLDOR KOLBEINS / AFP
Azután hozták meg a döntést, hogy a kormány úgy látta, a vadászat nem felel meg az ország állatjóléti törvényének.

Az izlandi kormány bejelentette, hogy állatjóléti aggályok miatt augusztus végéig felfüggeszti az idei bálnavadászatot, ami valószínűleg a vitatott gyakorlat véget jelenti – írta a Guardian. Állatvédő szervezetek és környezetvédők üdvözölték a döntést.

A vadászatokról korábban borzalmas videók láttak napvilágot, volt, amelyiken egy olyan bálna szenvedéseit mutatták be, amit már öt órája próbáltak leölni.

Az országnak már csak egy bálnavadász vállalata maradt, a Hvalur, a bálnavadászati engedélyük idén lejár. Egy másik cég 2020-ban állt le az állatok vadászatával, mondván, már nem nyereséges.

Izlandon a bálnavadászati szezon június közepétől szeptember közepéig tart, nem valószínű, hogy arra a maradék két hétre még elindulna a Hvalur a vadászatra.

Az éves kvóta alapján 209 közönséges barázdásbálnát (a második leghosszabb tengeri emlős a kék bálna után), és 217 csukabálna (az egyik legkisebb bálnafaj) leölését tenné lehetővé, de a fogások száma az elmúlt években így is drasztikusan csökkenni kezdett a csökkenő fogyasztási igények miatt.

Nincs humánus módszer a bálnák megölésére a tengeren, ezért arra kérjük a minisztert, hogy véglegesen tiltsa be. A bálnák már most is olyan komoly fenyegetésekkel néznek szembe az óceánokban, mint a szennyezés, az éghajlatváltozás, a halhálókba való belegabalyodás és a hajókkal való ütközések

– nyilatkozta a Humane Society International európai ügyvezető igazgatója, Ruud Tombrock. Robert Read, a Sea Shepherd UK vezetője azt mondta, hogy a döntés más bálnavadász nemzetekre nézve is „hatalmas csapás”.

Ha itt nem lehet humánusan bálnavadászatot végezni, akkor sehol nem lehet humánusan megtenni.

Izlandon kívül Norvégia és Japán maradtak egyedül, melyek az állatvédők heves bírálata ellenére a mai napig lehetővé tették a bálnavadászatot. Japán 2019-ben engedélyezte újra a bálnavadászatot, és mivel bőven ők a hús legnagyobb felvásárlói, komoly mértékben csökkent az izlandi bálnahús iránti igény.

Másrészt Izlandon belül is a többség a vadászat ellen van. Egy június eleji felmérés szerint 51 százalékuk állítaná le és csak 29 százalék folytatná, arányaiban főként a 60 év felettiek.

Az északi szigetország hagyományosan a halászatból és a bálnavadászatból élt, de az elmúlt két évben virágzik a turisztikai ipar és attrakcióként a bálnaleső túrák.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik