Sport

Kapusként unatkozott, válogatott irányító lett a Kisvárda újonnan igazolt kéziséből

Szlovén válogatott irányítóval vált teljessé a Kisvárda élvonalbeli női kézilabdacsapatának kerete, az NB I legutóbbi szezonjában 9. helyen zárt együttes szerződtette Erin Novakot, akit az előző idényben a szlovén bajnokság legjobb játékosának választottak.

„14 éves koromig kapus voltam, de egy idő után unalmasnak találtam és úgy döntöttem, hogy mezőnyjátékos leszek. Mindig szórakoztatóbb gólt lőni, mint kapni, igaz” – idézte a játékost a klub hivatalos honlapja.

A 21 éves irányító Brezicében kezdett le kézilabdázni, 2017-ben a ZRK Krka Novo Mesto csapatához szerződött, legutóbb pedig a ZRK Z’Dezele játékosa volt.

A celjei csapattal harmadik helyen végzett a bajnokságban, az irányító 14 mérkőzésen szerzett 80 góljával járult hozzá az eredményes szerepléséhez.

Tavaly tagja volt a Európa-bajnokságon 8. helyen végzett szlovén válogatottnak.

„Gyerekkorom óta arról álmodoztam, hogy külföldön játsszak, ezért nagyon boldog voltam, hogy megkeresett a Kisvárda. Tudom, hogy egy fiatal csapatba kerülök, tele vagyok energiával és tanulási vággyal, biztos vagyok benne, hogy gond nélkül be tudok majd illeszkedni a csapatba.

A magyar bajnokság nagyon erős, ami számomra plusz motivációt és előrelépési lehetőséget jelent

– mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik