Élet-Stílus

Egy letolt gatyás, szellentő kobold miatt kérdőjelezi meg a szellemek létezését Hajdu Steve

A Reggeliben mesélte el az elképesztő történetet.

Madár Veronika és Hajdu Steve kedden a Reggeliben arról meséltek, hogy hisznek-e a szellemekben. A színész azt mondta, hisz abban, hogy van valami fölöttes dolog, csak bizonyítékot még sosem kapott rá, pedig egyszer már nagyon közel volt hozzá. Felidézett egy több mint húsz évvel ezelőtti történetet, ami az esküvője előtti éjszaka történt meg a tanújával, Magyar Attilával egy észak-angliai szállodában.

Felébredek reggel, és azt látom, hogy Attila zokogva ül az ágy szélén, és egy kicsit hiperventillál. Mondom, »mi baj van?«, azt mondja, nem tudja, szerinte álmodta, de olyan álom volt, mintha valóság lett volna. »Ugye, itt észak-Angliában vannak koboldok?«, hát, mondom, persze, vannak biztos, ez ilyen mese. Mondja Attila, az történt, hogy feküdt az ágyon, kicsit lelógott a keze, amit megpaskolt valaki. Felébred, lenéz az ágy mellé, és egy kobold vörös szakállal, zöld kosztümben, ilyen hegyes füllel ott állt. Attila elrántotta a kezét, ránézett durván, erre a kobold visszanézett rá, fölmászott az ágyra, rámászott Attila mellkasára, még ott szemeztek egy kicsit, a kobold megfordult, letolta a gatyáját és arcon szellentette

A jelenlévők hitetlenkedtek a történet valóságtartalmát illetően, Peller Mariann műsorvezető például afelől érdeklődött, mit ittak az esetet megelőző este.

Hajdu sztorijának azonban itt még nincs vége.

Körülbelül 15 éve a feleségemnek ugyanabban a szállodában volt osztálytalálkozója, és enyhén kapatosan odament a recepcióra, és mondta, hogy »Itt volt az esküvőnk, és a tanúnak volt egy ilyen víziója, hogy egy kobold paskolta a kezét, meg arcon szellentette«, mire a recepciós: »A 220-asban lakott? Ja, ott van egy«.

Peller Anna szerint ez akár egy beépített kistermetű ember, esetleg egy kisgyerek is lehetett.

Hajdu erősködött, hogy a történet valóban megtörtént, azonban nem biztos még benne, hogy el is hiszi barátjának, hogy mindez megtörtént.

Én akarok hinni neki, de akkor én hogy nem ébredtem fel rá?

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg:

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik