Kultúra

A minisztérium szerint szabályosan jártak el Ókovács Szilveszter újraválasztásakor

Marjai János / 24.hu
Marjai János / 24.hu

Mindvégig a jogszabályban előírtak szerint járt el a KIM a Magyar Állami Operaház főigazgatói posztjának pályáztatása során – áll a Kulturális és Innovációs Minisztérium ma kiadott közleményében.

Első körben a szakmai bizottság véleményezte a beérkezett, érvényes pályázatokat és javaslatot fogalmazott meg a miniszter részére. Ezt követően Csák János kulturális és innovációs miniszter döntését két alapvető szempont szerint hozta meg, egyrészt a művészeti szakmai beágyazottságot, másrészt egy nagy szervezet vezetésében szerzett komoly tapasztalatot helyezte előtérbe. Miniszter Úr mindkét szempontból valamennyi jelölt közül Ókovács Szilvesztert találta a legalkalmasabbnak az Operaház főigazgatói tisztségére további öt évre

– írják.

A közleményben az áll, hogy a döntést, az indoklást, az összegző véleményt és a szavazás eredményét is az előírásoknak megfelelően, késedelem nélkül, aznap nyilvánosságra hozták, a nyertes pályázatot pedig Pest Vármegyei Kormányhivatalnál elérhetővé tették.

Ókovácsot Csák annak ellenére választotta újra, hogy a minisztérium által felkért bizottság nem őt javasolta, a sajtóértesülések szerint csak kettő szavazatot kapott, a miniszter választása azonban mégis rá esett. Ókovács első intézkedései közt azonnali hatállyal felmondta Kesselyák Gergely karmester szerződését, aki a legnagyobb esélyes volt a vezetői pozíció elnyerésére.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik