Belföld

Három vasárnapi választás, két olvasmány a miértről

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu
Három településen tartanak időközi önkormányzati választást.

Miután az Országgyűlés a minap módosította a törvényt, több  településen elmarad majd a már kitűzött időközi választás, ám három helyen most még megtarthatják azt, így vasárnap Pacsán polgármestert és képviselőket, Békésen és Tatabányán egyéni képviselőt választanak.

A Zala vármegyei Pacsán azért rendeznek választást, mert a település képviselő-testülete márciusban feloszlatta magát. A polgármesteri posztért két független jelölt indul, a hat képviselői helyre 13 független jelölt és a Magyar Kétfarkú Kutya Párt jelöltje pályázik. Ezt az MTI írta meg, a 24.hu meg azt, hogy az önfeloszlatás hátterében korábban miként bukkant fel a „békepárti” retorika, az okmányiroda bezárása és az elektronikus útdíjfizetési rendszer kiépítése.

Békés 1. számú egyéni választókerületben azért tartanak időközi választást, mert az eddigi képviselő, Füredi János (Fidesz-KDNP) március elején családi okokra hivatkozva lemondott. A képviselő-választáson három jelölt indul: egy a Fidesz-KDNP, egy a Mi Hazánk Mozgalom színeiben, egy pedig függetlenként.

Tatabányán szintén egyéni választókerületi képviselőt választanak, ugyanis a 2. számú egyéni választókerület képviselője, a 2019-ben megválasztott Schmidt Csaba (Fidesz-KDNP) elhunyt márciusban. Öt jelölt indul: egy függetlenként, egy a Mi Hazánk Mozgalom, egy a Fidesz-KDNP, egy a Generációk Tatabányáért Egyesület, egy a Megoldás Mozgalom, egy pedig a Párbeszéd-DK-LMP-Momentum-MSZP jelöltjeként. Arról, hogy van-e még bármi tétje Tatabányán az 5500 helybéli döntésének, szintén olvashat egy választási riportot.

A főváros XVIII. kerületének horvát nemzetiségi választói nemzetiségi önkormányzati képviselőket választanak, mert számuk a településen a szükséges létszám alá csökkent. Szavazni reggel hattól este hét óráig lehet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik