Élet-Stílus

Megszületett Békefi Viktória és Feng Ya Ou kislánya

Magneoton
Magneoton
Új klipjükben a nevét is elárulták.

Békefi Viktória és Feng Ya Ou június 6-ára várták a babájukat, az énekesnő viszont pár nappal túlhordta a kislányát, a minap még a követőiktől kértek szülésbeindító tippeket.

A kislányuk azóta megszületett, az érkezését a kiadójukon keresztül, egy új dallal jelentették be.

Habár sejtettük, hogy a szülinapomkor már hárman ünnepelhetünk, de azt álmomban sem gondoltam volna, hogy éppen a 32. születésnapomra érkezik. Ez a legnagyobb ajándék, amit valaha kaphattam az élettől. Szerencsére, minden rendben zajlott, Viki is jól van. Alig vártuk, hogy szétkürtölhessük a világnak, hogy mennyire boldogok és teljesek vagyunk!

– mondta az édesapa.

A frissen megjelent Várnak rám című daluk klipjének utolsó kockáiból az is kiderült, hogy a kislány a Mei Liza keresztneveket kapta. Feng Ya Ou korábban elárulta, hogy a baba nevét kínai szokás az édesapja (azaz a kislány nagyapja) dönthette el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik