Tudomány

Lassíthatja az öregedést az energiaitalok egyik összetevője

Peter Dazeley / getty images
Peter Dazeley / getty images

Lassíthatja az öregedést az energiaitalok egyik gyakori összetevője, a taurin nevű aminosav egy új tanulmány szerint – írja a The Guardian. Az állatokon végzett vizsgálatok azt mutatták, hogy ez a mikrotápanyag egészségesebbé teszi fogyasztóit és még az élettartamukat is megnövelheti.

A kutatók egyelőre nem biztosak benne, hogy a taurinfogyasztásnak az embereknél is hasonlóan kedvező eredményei lennének, de a tudósok szerint az eddigi bizonyítékok fényében érdemes lenne kipróbálni. A taurin az emberi szervezetben is megtalálható, azonban ahogy öregszünk jelenléte egyre csökken testünkben. A vizsgálatok szerint egy 60 éves ember testében csupán harmadannyi taurin található, mint egy ötévesében

Az új tanulmány készítői úgy vélik, szervezetünk taurinszintjének csökkenése lehet az öregedés egyik oka, így szabályozásával lassítható lehet ez a folyamat.

A kísérletek azt mutatták, hogy a taurinnal táplált egerek 10-12 százalékkal több ideig éltek fajtársaiknál, ez az emberek esetében akár 7-8 extra évet is jelenthetne. Egy hat hónapig tartó kísérlet során középkorú makákóknak adtak naponta 1 taurinkapszulát, az eredmények azt mutatták, hogy az emlősök kevésbé voltak hajlamosak az elhízásra, csökkentette a vércukorszintet és erősítette az immunrendszert is.

A tudósok szerint az embereknek nagyjából napi 3-6 gramm taurint kellene fogyasztaniuk, hogy ugyanazt a dózist kapják, mint a kísérleti állatok, azonban egyáltalán nem biztos, hogy ugyanolyan hatással lenne ránk is ez az aminosav mint az állatokra.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik