Belföld

Lényegesen súlyosabb büntetést kértek az alvó apára és fiára késsel támadó tótkomlósi férfire

police.hu
police.hu

Lényegesen súlyosabb büntetést kért a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség arra a 14 év fegyházra ítélt tótkomlósi férfire, aki késsel támadt egy alvó apára és a fiára Apátfalván.

A korábban többször büntetett, saját bevallása szerint húsz évig aktívan kábítószert fogyasztó férfi több alkalommal bántalmazta, illetve megfenyegette korábbi élettársát, emiatt távoltartást is elrendeltek vele szemben. Ebben az ügyben két és fél év börtönbüntetéssel sújtották korábban.

A nő ezért anyaotthonba költözött, amiről nem tájékoztatta a vádlottat, ezért a férfi 2021. január 20-án este – miután nyugtatókat és alkoholt fogyasztott – megjelent a nő rokonainak apátfalvi otthonában, és kérte, hogy ott maradhasson éjszakára. Ennek a kérésnek nem tettek eleget a nő rokonai. Becsukták és lelakatolták a bejárati kaput, és a kutyát is elengedték.

A terhelt – miután többször hívta telefonon korábbi élettársa fivérét – röviddel éjfél előtt visszatért az épülethez, bemászott az udvarra és bement a házba. Az ingatlanban a nő testvére, annak élettársa és közös gyermekük egy ágyban aludt.  “Megölöm a fiadat, meghaltok” felkiáltással hozzájuk lépett és egy konyhakéssel az alvó gyermek felé szúrt.

A gyermek édesapjának a szúrást sikerült a kezével fölfognia, míg a gyermeket az édesanyja kirántotta az ágyból. A támadó ezután legalább ötször megszúrta az édesapát, aki életveszélyes sérüléseket szenvedett. A szúrások a férfi mellkasát, hasát, végtagjait érték, megsérült a mája, eltörött az egyik bordája; légmell alakult ki nála, életét csak a rokonai nyújtotta elsősegély és az elvégzett műtétek mentették meg.

Az egyik szúrás olyan erejű volt, hogy majdnem leszakította az áldozat karját. Végül az édesanya kiabálására a másik szobában alvó egyik hozzátartozó felébredt, és – bár a vádlott őt is meg akarta szúrni – sikerült megfékeznie a férfit, aki elmenekült a házból. A gyermek védelmezése során maradandó károsodásokat szenvedett a jobb alkarján.

A bíróság előtt a férfi elismerte, hogy megszúrta korábbi élettársa fivérét, azt azonban következetesen tagadta, hogy a gyereket is meg akarta ölni.

Az ügyészség hosszabb tartamú szabadságvesztés kiszabásáért, míg a védelem a cselekmény téves minősítése, valamint a büntetés enyhítése érdekében fellebbezett.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség álláspontja szerint az elsőfokú ítélet megalapozott, az elkövetett bűncselekmények minősítése törvényes, azonban a súlyosító körülmények számára és nyomatékára figyelemmel a kiszabott szabadságvesztés lényeges súlyosítása indokolt.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik