Meghalt Schmidt Csaba tatabányai fideszes önkormányzati képviselő, az ő helyére választ vasárnap utódot a település legnagyobb választókerülete, a hétezer polgárnak, köztük 5600 szavazónak otthont adó Alsógalla és Óváros.

Másfél éve már riportoztunk Tatabányán, akkor az volt az apropó, hogy szétesett a várost 2019 ősze óta irányító összefogásos koalíció, és miután három balos képviselő onnantól a Fidesszel szavazott, a testületben a kormánypárt akarata érvényesült. Konklúzióként arra jutottunk, hogy: „A tatabányai balosok tudják, hogyan mészárolhatja le önmagát az ellenzék, és ezt nem félnek megmutatni az országnak.”

Nos, az ellenzék most is kábé itt tart, vagy még ittebben.

A kormánypárt viszont elveszítette vezetőjét, a negyvennégy évesen három kisgyereket hátra hagyó, rákban elhunyt Schmidtet, aki 2010 és 2019 között polgármestere volt a városnak, utóbb az önkormányzati képviselőség mellett a helyi Fidesz-csoportot elnökölte, valamint alappal remélhette, hogy 2024-ben ismét megmérkőzhet a polgármesteri posztért és visszaszerezheti azt.

Schmidttel vicceset beszélgettünk másfél éve, ironikus, szorongó férfi benyomását keltette.

Ezt írtuk róla: „Modellt ülhetne a lojalitás és a megbízhatóság szobrának; ha lenne aranyóránk, rábíznánk, ha mi lennénk Orbán Viktor, egész biztosan őt küldenénk polgármesternek.” (És írtunk róla meg a többiekről, meg a városról egyebet is – ráérős olvasóinknak előtanulmányként ajánljuk végiggörgetni azt a dolgozatot is.)

Schmidt 2019-es bukásában szerepet játszott, hogy az önkormányzati választásra készülő hatpárti ellenzék meglepőt húzott Tatabányán: a politikán kívülről szerzett polgármesterjelöltet Szücsné Posztovics Ilona közgazdász személyében, aki ha szoros versenyben is, de legyőzte az addig regnáló városvezetőt. A képviselő-testületben egál alakult: a tizennyolc tagú grémiumban a Fidesz és a Mi Hazánk épp úgy kilenc-kilenc fővel vágott neki a ciklusnak, mint az ellenzék. Aztán az utóbbiból kiszakadt a már említett három fő, s az arány 9:9-ről 12:6-ra alakult.

Szücsné és megmaradt támogatói kisebbségbe szorultak, a Fidesz Schmidt Csaba vezetésével különösebb izgalom nélkül elirányítgatta volna a várost a 2024-es helyhatóságiig. Igen, Schmidt vezetésével, aki noha a polgármesterséget bukta, az Alsógalla-Óváros körzetet azért behúzta, s legalább képviselő maradhatott.

Most ez a mandátum keres új gazdát.

Nézzük a jelölteket:

• a Fidesz legfőbb pénzügyi szakemberét, Gál Csabát indítja,
• az összefogásos ellenzék a politológus Varga Mátét,
• az összefogásos ellenzékből dezertálók által is támogatott Generációk Tatabányáért Egyesület a kereskedő Gutai Zsoltot,
• a Mi Hazánk a történész Ábrahám Barnabást,
• a Gattyán-féle Megoldás Mozgalom pedig Munczer István karateoktatót.

A meccs sejthetően Gál és Varga között dől el – amennyire meg tudjuk ítélni, tehetséges, derék emberek, egyikükkel se járna rosszul a választókerület; ráadásul türelmesnek tűnnek, hagyjuk őket a riportunk második felére.

Bemelegítésként ugorjunk be inkább egy edzésre Munczer Istvánhoz.

Külvárosi gyártelep egykori üzemi étkezdéjéből leválasztott terem a dojo, benne Munczer úr a sensei; az öve színe fekete, de ha fehér lenne se kérdőjeleznénk meg az ő alfahímségét, hiszen 63 életévéhez 198 centi és 130 kiló tartozik.

A polcon kupák, a falon oklevelek és olyan tréfás táblák, mint hogy „sárkánnyal őrzött terület”.

Munczer sensei egy katonatiszt fia, ott élt a család, ahová épp vezényelte apát a néphadsereg: Pesten, Cegléden, Marcaliban, végül Tatán.

István már kölökként kungfuzott, kiegészítő mozgásnak felnőttként fölvette a kempót, a jiu jitsut, majd a shotokánt, idővel mindből két-három danos mesteri szintig jutott.

Érettségi után tíz éven át vendéglátózott, „diszkóztunk rendesen”, majd tán az édesapja, tán a sport, tán a kettő kombinációja vezetett oda, hogy: „Nemzetközi részlegre kerültem. Vonatra. Fogalmazzunk úgy, hogy hálókocsi-kalauz voltam. De erről többet nem beszélhetek.”

A sínek között töltött végtelen (-ül titkos) esztendők után leszerelt, illetve leszámolt, hogy aztán életét a küzdősportnak szentelje. Ma ő a Vulkán Karate Egyesület első számú trénere, egyben szakosztályvezetője, minden korosztályt edz, főleg gyerekeket, hordja őket versenyre, számos kis bajnok nevelője, szülők, kölkök rajongják, saját szemünkkel láttuk.

Új hobbija a polgárőrködés. „A Covid alatt, míg a politikusok a seggüket meresztették, mi gyógyszert vittünk ki a betegeknek, naponta ellenőriztük őket. Ha én képviselő leszek, tutira több támogatás jut majd a polgárőröknek és a küzdősportoknak, leveszem az anyagi terhet a szegényebb szülők válláról, hogy minél többen lehozhassák a csemetéjüket.”

Párttag sose volt. „Mondom, nemzetközi részlegen dolgoztam, ott tiltották.” A Megoldás Mozgalmat se ő kereste meg, hanem az őt. „Karatevonalon.”

Munczer az első tatabányai memós. A pártalapító Gattyán Györggyel nem találkozott, „a helyettesével viszont igen”. Azt mondja, sose gondolt politizálásra, de annyi az ötlete, hogy „bármelyik párt kért volna segíteni, kötélnek állok”.

Világnézetét tekintve jobbos, „de nem ultrajobbos, én sportszerűen, köpködés, pofozkodás nélkül érem el a céljaimat”. Persze megesett az életben, hogy nem sikerült elkerülnie a konfliktust, olyankor azért megvédte magát.

Bölcsességet fogalmaz, simán mehetne táblára, aztán föl a sárkány mellé: „Az utcán mindenkit meg lehet találni. De nem mindenkit érdemes.”

Flaszteren már csak azért sem bunyózik, mert húsz éve buddhista. „Olyannyira, hogy járom a templomokat.” Most, hogy civilből gíbe öltözik, lecsatolja magáról a két malát, vagyis a fagolyócskás imanyakláncot és a fagolyócskás imakarkötőt, s mielőtt asztalra helyezné, rituálisan megcsókolja őket.

Életútja címszavakban: vonat, diszkó, karate, polgárőrködés, pedagógia, buddhizmus, Gattyán.

Eklektika? Az. És? Inkább a félnaiv sok, mint a flegma semmi. Hát nem?

Munczer úr mindig a lényegre koncentrál, és nem tudja hova tenni a pártját a tavalyi országgyűlési kampányban ért cinkeléseket és vádakat, miszerint pornópénz keresi az útját a politikába, meg hogy a MEMO egy kamupárt, Fidesz-kreálmány, azzal a sunyi céllal, hogy megossza az ellenzéket. A formáció programjáról kérdezve a sensei első gondolata az, hogy „mi is háborúellenesek vagyunk ám”.

A képviselőségig vezető út első akadályát, a jelöltté válást sem volt könnyű megugrania: ötvenkét választókerületi lakos támogató aláírását kellett összegyűjtenie hozzá. „Az utolsó pillanatban kért fel a párt, így eleve három hét lemaradásban voltam a riválisaimhoz képest, és rettentő nehezen viseltem, hogy bekopogtatás után sokan kapásból elküldtek az anyámba.”

Kampányban szerény. A hét elején beszéltünk vele, akkor még az arcképét sem ismerhette meg a város, csupán oszlopon lógott pár memós tábla a párt és Munczer István nevével. „A központ ígért szórólapot a portrémmal az utolsó napokra, telefonon már most megmutathatom.”

Vasárnapra nincs minimálterve, a párt csupán annyit kér tőle, hogy mutassa meg magát a városnak, hogy aztán jövőre minél több körzetben indíthasson jelöltet a MEMO.

Nem latolgat esélyt, hiszen telve tettvággyal. „Negyvenkét éve élek Tatabányán, ezalatt milliószor hallottam a politikusoktól, hogy ezt meg kell csinálni meg azt meg kell csinálni, de sose csináltak meg semmit, és most végre eljött az ideje annak, hogy én csináljam meg.”

Ha bekerül a testületbe, ami nem túl valószínű, akkor: „Azonnal egyensúlyt teremtek a vezetőségben. A pártoknál elérem, hogy ne pártoskodjanak, illetve pártoskodhatnak, csak itt nálam tegyék, jöjjenek edzeni, minden képviselő kap ruhát, kesztyűt, és a szőnyegen leharcolhatják a vitás ügyeket, egyenesen, korrekten, győzzön a jobb. Ígérem, a másfél óra végére mindenki mindenkivel összebarátkozik.”

*

A Mi Hazánk jelöltjével, Ábrahám Barnabással a Turul vendéglőben kólázunk, ő már most végtelenül közvetlen, mosolygós, pedig még nem is kesztyűzött a Vulkán dojóban.

Harminckét éves, pedagógusszülők gyereke, Tatabányán érettségizett, aztán az ELTÉ-n szerzett történelem szakos diplomát 2017-ben. Az egyetem után egy itteni cégnél lett telefonos ügyfélszolgálatos, „közben próbáltam bekapcsolódni a tudományos életbe, írtam egy tankönyvet is a két világháború közötti Magyarországról, csak úgy magamnak, hogy kondiban maradjak”.

Ábrahám Barnabás

A jegyzeten túl cikkeket is írt, a kurucinfón. „Vélemény, aktuálpolitika, történelmi témák, könyv- és filmkritikák, legutóbb a Jezsuiták a Tanácsköztársaságban kötetről és a Műanyag égbolt című animációs filmről publikáltam.”

A radjobbhoz tizenhét évesen, a 2009-es EP-választás idején keveredett, miután a város főterén beszélgetésbe elegyedett jobbikos kampányolókkal. Belőle is aktivista lett, plakátolt, szórólapozott, standolt.

A sodró lendület fogott meg, az, hogy mertek beszélni a gazdasági és a közbiztonsági problémákról, kimondták például, hogy igenis van cigánybűnözés.

Pártja bejutott a parlamentbe, és attól fogva nem telt el ülésnap anélkül, hogy az aranyozott kupolák alatt fel ne hangzott volna az a bizonyos „igenis van cigánybűnözés”. Ábrahám lendületbe jött, ifivezetővé léptették elő, még a radikalizmusa is radikalizálódott, olyannyira, hogy 2013-ban, amikor rajta kívül nem akadt még egy ember a hazában, aki felpuhulással vádolta volna a gárdamellényes Vona Gábort, úgy kiakadt a pártelnök egy „langyos” beszédén, hogy kilépett a politikai alakulatból. „Azt éreztem, hogy retorikailag és tartalmában is esik össze a párt, amit elviselhetetlennek találtam. Fiatal voltam, heves, elhamarkodottan döntöttem, ma már megfontoltabban cselekednék, annak ellenére, hogy az idő az én megérzésemet igazolta.”

Az elhamarkodottságot Ábrahám csak a kilépésre érti, a cigánybűnözés létéhez ma is ragaszkodik. „Van, van, igenis ma is van cigánybűnözés! Sőt, egyre súlyosabb, csak nem beszél róla a politika. Ráadásul ezzel összefüggésben a demográfiában is egyre szörnyűbb folyamatok zajlanak.”

Már tíz perce beszélgetünk, és végre találunk valamit, amiben egyetértünk. Közös megállapításunk így szól: a mélyszegénységből és a kilátástalanságból és a tudatlanságból táplálkozó bűnözésre az oktatás a megoldás.

Csakhogy Ábrahám az oktatást sem úgy gondolja, mint mi: „Valóban kell oktatás a cigányoknak, de szegregáltan, és nem integrálva a magyarokkal. Külön osztályba kell járatni a cigányokat. Keveredni káros és tilos, mert egyik diák érdekét sem szolgálja a tanulmányait illetően.” Na de, ha az iskolában sem beszél, barátkozik a nem cigány magyar a cigány magyarral, akkor hogy ismernék meg és hogy ne gyűlölnék egymást bölcsődétől a sírig? „Ha találkoznak, abból konfliktus van. Akkor inkább ne találkozzanak, ne szóljanak egymáshoz. Természetesen ez sem jelenti a hosszan tartó, ideálist megoldást, de legalább a konfliktusoknak és a gyűlöletnek elejét veheti. Akik pedig ezek nélkül tudnak párbeszédet folytatni, úgyis utat találnak egymáshoz.”

A Jobbik után évekig a Pax Hungarica nevű hungarista mozgalomban lelt otthonra Ábrahám. A szervezet 2017 nyarán megszűnt, ám Ábrahám a következő évben már ismét a sajátjai között lehetett, méghozzá Ásotthalmon.

Ez a híres legelső mihazánkos találkozó, amikor Toroczkai László úgy hirdetett összejövetelt, hogy ha kevesen leszünk, akkor szalonnasütés lesz, ha elegen, akkor pártot alapítunk.

Párt lett az ötletből.

És a párt Ábrahámot vármegyei elnökké tette meg Komárom-Esztergomban. „Mára hét szervezetet számlálunk.”

Ábrahám már kétszer is indult önkormányzati választáson, 2010-ben jobbikosként, 2019-ben pedig mihazánkosként mérette meg magát ebben az Alsógalla-Óváros választókerületben: utóbb Schmidt Csaba és az azóta szintén elhunyt jobbikos hatpárti jelölt mögött utolsó lett szűk 6 százalékkal.

Pártja kompenzációs listáról kapott egy mandátumot a tatabányai testületbe, ám oda egy másik mihazánkos ült be (és azóta is döntően a fideszesekkel szavaz). Viszont a kiegyenlített erőviszonyt kihasználva, a mérleg nyelve szerepét betöltő Mi Hazánk számos külsős bizottsági helyet harcolt ki magának, ennek révén Ábrahám bekerült az oktatási- és kulturális bizottságba.

Szilaj ambíció hajtja: „Mielőbb országgyűlési képviselő szeretnék lenni, hát melyik politikus nem?!” Már a tavalyi országgyűlésin is indult, a megye 3. számú választókerületében 6,7 százalékot szerzett, ami a Holdról ugyan még nem látszott, de a Turul szobortól már igen; „A megyében én voltam a legsikeresebb mihazánkos, köszönhetően annak, hogy keményen küzdöttem a kampányban, az összes kistelepülésen megfordultam, rengeteg utcafórumot tartottam.”

A mostani időközin a 6,7 százalék meghaladása a cél. „De ez csupán főpróba a jövő nyári önkormányzatira, a feladat annyi, hogy kondiba helyezzük magunkat.”

És ha lesz jó kondi, az akár a Mi Hazánk 2024-es tatabányai polgármester-jelöltségéig röpítheti Ábrahámot. De ő fegyelmezetten azt mondja: „Részletes forgatókönyv még nincs, de ilyen ambícióim nincsenek, az önkormányzati képviselőnk munkájával elégedett vagyok, remélem és szeretném, hogy jövőre is induljon. Én pedig a párt megyei vezetőjeként is dolgozom, legutóbb az oroszlányi időközin értünk el kiemelkedő, 14 százalékos eredményt.”

Ábrahám keresztje egy 2018-as fotó, amin egy mihazánkos baráti társaságban ülve többedmagával karlendít. Huszonhét éves volt a felvétel elkészültekor, vagyis nem minősíthető kölökkori botlásnak az eset, és diplomás történészként a tudatlanság számlájára sem írható a szelfis náculás.

Panaszkodik, hogy noha „fél évtizedes a történet, ez az első alkalom, hogy én erről személyesen beszélhetek, mert valami oknál fogva mindig másokat kérdeztek meg róla”.

Hát, ha már így alakult, beszéljünk róla mi; alább az interjúnk vonatkozó szakasza.

Hogy történt a malőr?

Egy baráti társaságban ültünk, még csak nem is álltunk, készült ez a kép, és kikerült valahogy.

Be volt rúgva?

Nem, nem. Ráadásul lassan fél évtizedes történet, de szeretik valamiért újra és újra előhozni, mintha tegnap történt volna.

Tényleg az történt, aminek látszik?

Most igazából vicces lenne azt mondani, hogy éppen sört rendeltem… Hát az ott az, ami, éppen azt csináljuk, ami látszik, igen.

Mi volt a gondolat a karlendítés mögött?

Semmi.

Marháskodás? Férfias tesztoszteronrobbanás?

Tényleg nehéz megfogalmazni. Egyszerűen csak úgy csináltuk. Tehát nem volt előre megbeszélve, hogy akkor most háromra mindenki. Csak úgy volt. De nem úgy, hogy előtte megittunk húsz korsó sört. Nyilván beszélgettünk, sörözgettünk, és akkor így jött a dolog. És ezt az elmúlt években próbálták valahogyan kiforgatni.

Kiforgatni?

Igen, mert egyébként ez a kéztartás, nem akarok átmenni történészbe, de már az ókori Rómában is abszolút jelen volt, mint egyfajta győzelmi jelentés, vagyis az európai kultúrkörben nyilván nem a Harmadik Birodalommal kezdődött.

De gondolom, önök nem azt játszották, hogy én vagyok Mucius Scaevola, te pedig Horatius Cocles, és sieg, áve.

Nyilván nem osztottuk fel az ókori szenátorokat. De a Harmadik Birodalom tisztségviselőit se. Csak úgy volt. Nem volt előre leegyeztetve, hogy kit és hogyan. Ahogy elnézem a képet, nem én vagyok az egyetlen. De szerintem az a fontos, hogy valaki a jelenben mit tesz, a jelen problémáit hogy akarná megoldani.

Ma már nem csinálná? Nem karlendítene?

Nem azt mondom, hogy szembe megyek az akkori önmagammal, ez nem azt jelenti, hogy azóta polgári centrista lettem, nem erről van szó, de nyilvánvalóan nem az a politikai programom, hogy ott ülünk, és akkor ezt csináljuk. Én azt szeretném, ha azzal foglalkoznánk, hogy a jelenben a Mi Hazánk hogy akarja megoldani az égető problémákat. De nyilván nem sírok otthon a sarokban, hogy ez kikerült, nem egy ilyen vonagábori fordulatról beszélek.

A választóktól, akiktől ön mandátumot kér, jogos a kérdés, hogy vajon lengetne-e ismét.

Mindenkit szeretettel várok az előadásaimra, ott ezeket lehet boncolgatni. Attól nem tudok elvonatkoztatni, hogy történész vagyok, arra viszont próbálok figyelni, hogy a történészi munkát és az aktuálpolitikát ne keverjem abban az értelemben össze, hogy ha egy lakossági fórum van, nem kezdek el történészkedni, legalábbis hardcore módon nem. Pont lesz a héten előadásom a Fekete István Szabadegyetemen Budapesten. Népbírósági ítéletek a Horthy-korszak után. Nem egy vidám téma. Miniszterelnökök kivégzései, ilyesmi.

Tud közösséget vállalni azzal a huszadik századi rendszerrel, melynek tagjai karlendítéssel köszöntötték egymást?

Ha például megnézzük a gazdasági eredményeket, akkor Németország a két világháború között tudott felmutatni komoly dolgokat, vagy például a tudományos élet terén. A világháború utáni világ sok esetben ezekből a tudományos eredményekből élt tovább, lásd például haditechnika. Nyilván sokféle aspektusból lehet ezt a korszakot megközelíteni.

Mondjuk a holokauszt szempontjából.

A holokauszt szempontjából is meg lehet.

Arra mit mond? Helyesli?

A holokausztra azt tudom mondani, hogy nagyon sajnálom, hogy ezt a témakört a hatályos törvények miatt nem lehet igazából történészi szempontból sem boncolgatni, éppen ezért én holokauszt témába nem is nagyon szoktam belemenni. Megdöbbentő, miért kell törvényekben szabályozni, hogy valaki mond-e valamit vagy sem. De ez igaz a másik oldalról is, azt sem értem, hogy a kommunista rendszereknél miért van ez a törvény. A szabad gondolkodást, a szabad párbeszédet akadályozza ez a törvény. A múltnak egy olyan kérdése ez, amit politikusként nem is nagyon szoktam boncolgatni.

Ön antiszemita?

Hogy antiszemita vagyok-e? Ezt a megfogalmazást ebben a formában magamra nem szoktam mondani, de nyilvánvalóan azokra a visszásságokra, ami alapján be szoktak skatulyázni embereket, hogy antiszemita, nyilván rá szoktam világítani. De nem szoktam magamat melldöngetni, hogy antiszemita vagyok, egyszerűen csak beszélek bizonyos dolgokról, amikről kevesen szoktak… Elhatárolódni nyilván nem fogok.

*

Na, hallgassunk most már lágyabb éneket – elő a föntebb emlegetett Varga Máté, akit a hatpárti ellenzéki összefogás indít (illetve most épp csak ötpárti az az összefogás, a Jobbik leerodálódott róla, de mindegy is).

Varga Máté párbeszédes politikus, a harmincadik életévét tapossa.

Tősgyökeres tatabányai, édesapja banki tisztviselő, édesanyja a városi kormányhivatalban dolgozott, tavaly meghalt, a távolabbi felmenők bányászok és ácsok.

Ebben a körzetben születtem, itt nőttem fel, itt jártam óvodába, a Ságváriba, itt jártam általánosba, a József Attilába, itt jártam középiskolába, a Bárdosba. A legkomolyabb kritika, ami a szememre vethető, hogy a lakásunk a körzethatár túlfelén áll, így amikor otthon tartózkodom, tizenöt méter választ el Óvárostól.

Érettségi után a szegedi orvosin tanult, másfél évet bírt. „Addigra minden létező gyógyszerre, vegyszerre allergiás lettem, még a könyököm is beekcémásodott, fel kellett adni. És mivel mindig is érdekelt a közélet, átmentem az ELTÉ-re, politológiára.”

Erősen balos, mindig is kamunak tartotta a Fidesz multikritikáit. „Valójában a kormány az irreális adókedvezményekkel és a mesterségesen alacsonyan tartott bérekkel maximálisan kiszolgálja a nyugati nagyvállalati érdeket, ráadásul, mivel magyar ember már nem dolgozik ennyiért, hozzák be a külföldi munkásokat, a környékünkön öt-hat éve tele ukrán melósokkal az építőipar.”

Már gimnázium alatt pártaktivistának állt. A 2010-ben parlamentbe jutó LMP tetszett meg neki, „különösen a zöld átállás és a megújulók energiahálózatba csatornázásának terve”. A pártszakadás után a párbeszédesekkel tartott, politológus hallgatóként Budapest VII. kerületében kapott állást, frakciótitkár lett. Aztán már diplomával a zsebében visszatért Tatabányára, a 2019-es kampányt az ellenzék közös jelöltje, a későbbi polgármester asszony, Szücsné Posztovics Ilona mellett csinálta végig, és a győzelem után is maradt a stábban a városháza sajtótitkáraként.

De nem sokáig. „A polgármester asszony azt hangoztatta, hogy ő városvezetőként sem lett politikus, hanem továbbra is civil, nem politizál, hanem ügyeket old meg. Csakhogy az ügyekben nem a polgármester dönt, hanem a testület, melyben viszont politikusok ülnek, akik között kompromisszumot kell teremteni, különben nem működik a város. Ám a testület mindkét oldalán vannak, akiknek az egyéni politikai érdekük fontosabb, mint a város működtetése. Polgármester asszonynak ezt nem vette be a gyomra, és felvállalt olyan konfliktusokat, melyek miatt többen elhagyták a szövetséget. Az alapállása erkölcsileg helyes, de politikailag megfizette az árát.”

Máté tavaly felmondott, és ismét a pesti önkormányzatnál kötött ki.

Személyes okból. Márciusban halt meg az édesanyám, áprilisban eljöttem, kellett a váltás.

A közösségi költségvetés gazdája lett Terézvárosban. „Ötvenmillió közforint sorsáról a helyiek dönthetnek. Begyűjtjük az ideákat, szakmai szűrés után állampolgári tanács véleményezi azokat, majd a lakosok megszavazzák, mely projektek valósuljanak meg. Remek kísérlet, Tatabányán is szeretném meghonosítani.”

De egyelőre még csak ráröpül a képviselőségre. Az eleje simán ment: „A Párbeszéd engem jelölt, és mivel a többi pártnak nem akadt érdemi jelöltje, beálltak mögém.”

Azt állítja, a kampány során „az összes ajtót megérintettem a választókerületben”. Kopogtatott, beszélgetett, muskátlit osztott, sőt, a pesti pártközponttól szerzett géppel füvet nyírt egy elhanyagolt területen.

A szövetségeseit tiszteli. És az ellenfeleit is. Választókerületi elődjéről, Schmitt Csabáról az a legélesebb kritikája, hogy „ugyan hozott ide sok fejlesztést, de az egyéb feladatai miatt az emberekkel való beszélgetésre nem jutott ideje”.

Riválisa, a fideszes Gál Csaba pedig kizárólag simogatást kap tőle. „A városháza pénzügyeit vitte, és sajtósként nem tudtam olyat kérdezni, amire ne válaszolt volna azonnal. Közvetlen, okos, tisztességes fickó, a minap összefutottunk, kezet ráztunk, mondtam neki, hogy Csaba, bárhogy alakul is a választás, normális viszonyt szeretnék, amire azt felelete, hogy ő is pont ezt akarta javasolni. A kampány tiszta, nincs mocskolódás, ami akkor is nagy dolog, ha eleve rosszul venné ki magát, ha egy tragédia, Schmidt Csaba halála után a szemétkedés menne. És tán annak is szerepe van a nyugalomban, hogy édesanyámat is tisztelték, munkáját a főispán úr is elismerte, a kormányhivatal a saját halottjának tekintette, az ő emlékét sem akarják beszennyezni rám irányuló nemtelen támadásokkal, amit köszönök. Ha mégis próbálnának összegyurcsányozni, azt felelném, hogy az ő kormánya idején én még a matekleckémet írtam általánosban.”

Varga Máté fegyelmezett férfi, figyel, ziccert aligha hagy ki. Kapunk egy újságot, ez a Jó szerencsét, nyolc oldal, a címlapon Varga Máté látható, belül cikk Varga Mátéval, valamint interjú három helyi választóval, mindhárom Varga Mátét támogatja. Eredetileg az önkormányzati lap jelent meg Jó szerencsét címen, Máté szerkesztette, amikor még a hivatal állományát erősítette, de mivel a város nem védte le a brandet, a szemfüles jelölt most ezen a címen adja ki kampányújságját.

Máté konszolidáltsága egyetlen testrészén botlik: jobb fülébe két pirszing kapaszkodik. Az ok az országos politikában keresendő.

A 2018-as Fidesz-kétharmad után depresszióban fetrengtünk az egyetemi szakkoliban, és kínunkban kitaláltuk, hogy mindannyian belövetünk egyet. Aztán 2022-ben megint jött egy kétharmad, így belövettem még egyet.

Politikuspályája így a következő mezőben nyer új, széles célt s értelmet: tenni azért, hogy pár évtized múlva ne a fém, hanem az élő szövet legyen túlsúlyban azon a cimpán.

*

Máté fülsorsa hajszálnyira a most következő rész szereplőin is múlik: a 2019-es ellenzéki összefogás által a testületbe juttatott, ám onnan dezertáló két szakadár ül velünk szemben a Kodály téri közösségi házban.

• az egyikük Nagy Béla kommunista önkormányzati képviselő,
• a másikuk Fekete Miklós, egykor MSZMP-s, aztán MSZP-s politikus, nagyon sokszoros tatabányai önkormányzati képviselő, aki majdnem volt országgyűlési képviselő és majdnem volt polgármester,
• és az asztalnál itt egy harmadik politikus is, Gutai Zsolt ex-LMP-s, aki a Generációk Tatabányáért Egyesület jelöltje a hétvégi időközin, s támogatja őt az egykor hatpárti három szakadár.

És be kell hozzunk még egy régi motorost, tőle érkeztünk a városházáról a Kodály térre: ő a DK-s Lusztig Péter, a tatabányai balos szálak mozgatója, Szücsné Posztovics Ilona polgármester felfedezője, kitalálója és jobbkeze.

Ők öten (Szücsné, Lusztig, Fekete, Nagy, Gutai) 2019-ben még közös csapatba tartoztak, ma viszont a Szücsné-Lusztig duó úgy utálja a Fekete-Nagy-Gutai triót, mint a kukoricagölödint, és viszont.

Szücsnét és Lusztigot hálátlan, hatalommániás, kompromisszumképtelen brigantiknak tartják Feketéék.

Feketééket az ellenzék aljas árulójának, a Fidesz kitartottjainak ítélik Lusztigék.

Viszont Szücsné és Lusztig önmagát elvszerűen működő politikusnak gondolja.

És Feketéék, ha magukra tekintenek, a város működőképessége érdekében kompromisszumokra képes politikai üldözötteket látnak.

Szóval: ahogy már kiderült, a hétvégi időközin Feketéék Gutai Zsoltot támogatják, Szücsné és Lusztig pedig az ötpárti ellenzék közös jelöltjének, Varga Máténak szorít.

Elvileg mindkét brigád legfőbb célja az kéne legyen, hogy legyőzze a fideszes indulót, ám:

• Lusztig Péter azt hangsúlyozza nekünk, hogy „súlyos vereséget kell mérni a szakadárokra, hogy számukra és a város számára is nyilvánvalóvá váljon, hogy Tatabánya nem kér az árulókból, ellenzéki egységet szeretne”.
• Fekete Miklós szeme előtt pedig az lebeg, hogy „hétvégén nem mi vagyunk az esélyesek, de ha legalább száz szavazatot kapunk, kezdésnek remek eredmény lesz, most az a cél, hogy forogjon a Generációk Tatabányáért Egyesület neve, és megalapozzuk, hogy jövőre, önállóan, nem az ellenzéki összefogás részeként indulva bejuttassunk öt-hat képviselőt az önkormányzatba”; vagyis „vannak a pártok és vagyunk mi, akik a tatabányaiak érdekét nézve szavazunk, ugyanis mindig a konkrét ügyet, a város érdekét nézzük; minket ne azért válasszanak meg, mert valamelyik párt támogat, hanem azért, mert helyben elintézzük az ügyes-bajos dolgokat”.

És a Fidesz mit csinál? Örül.

Na, de haladjunk az időközi jelöltjeinek megismerésében: Gutai Zsolt.

53 éves, az ELTÉ-n szerzett matematikus diplomát, aztán a Balatonnál vendéglátózott. A második házassága hozta Tatabányára 2007-ben, kereskedő lett egy cégnél. Közéleti aktivista énjét az őszödi beszéd aktiválta, tüntetett a Kossuth téren és a tévészékház előtt, majd pártot keresett, és az LMP-t választotta, átmenetileg.

Schiffer András miatt léptem be 2012-ben, közvetlenül a pártszakadás után, és Schiffer András miatt léptem ki 2017-ben, amikor teljesen vállalhatatlanná vált a dolog.

Az LMP parlamenti képviselőjelöltje volt Tatabányán 2014-ben, közben a párt operatív igazgatójaként az országos ügyeket vitte Budapesten.

2016-ban elindította a Boldogulj Tatabányán blogot, „hogy gyengítsem a Fidesz helyi pozícióit, napi öt-tízezren olvasták, sokan szerették, sokan utálták, szóval hatott”.

2019-ben az ellenzéki összefogást és Szücsnét támogatta. „Rengeteget dolgoztam a kampányban. A választás után ugyan nem vett városházi állományba Szücsné, de legalább szerződéssel rám bízta a városmarketinget. Sajnos elhitte, hogy ő az ország legokosabb embere, a következő miniszterelnök, a magyar demokrácia letéteményese, a képviselő-testület pedig csupán a szükséges rossz. Mindenkivel összeveszett, és sorra eltávolította a korábbi támogatóit, köztük engem. Már jegyzőből is a negyediket fogyasztja, ahelyett, hogy összerakott volna egy jól működő hivatalt.”

Nem meglepő hát, hogy Gutai az „ellenségem ellensége a szövetségesem” gondolat jegyében a Fekete-féle szakadárokhoz gravitált. „Nekiláttam egy pártoktól független, valódi módon politizáló közösséget gründolni, melyben együttműködünk az összefogásból kivált három képviselővel.”

*

Gál Csaba gravitációs pályája egyszerűbb, egyenes vonalú, egyenletesen gyorsuló: a Fideszhez tart.

Most épp a kormánypárt jelöltje a megüresedett testületi mandátumra, de aligha tévedünk, amikor azt állítjuk, hogy számára nem ez a végállomás.

Gál ötvenéves, tatabányai, érettségi után hat éven át a jegybank helyi fiókjában ügyfelezett, vagyis állampapírt adott el a betérőknek; közben közgazdász diplomát szerzett, és egy házzal odébb, az Államkincstár fiókjába igazolt, ahol tizenhárom évet abszolvált, a zömét pénzforgalmi osztályvezetőként.

2011-ben került a városházára pénzügyi vezetőnek, végigszolgálta a Schmidt-érát, fiskális agyként évről évre ő állította össze és csekkolta Tatabánya költségvetését.

A szakmai kvalitásairól annyit, hogy még Szücsné alatt is lehúzott másfél évet a bizalmi állásban, noha már 2013 óta Fidesz-tag.

Hogy miért lépett be? „Felkértek, szimpatikus volt a csapat, igent mondtam, fizetem a háromezer forintos tagdíjat, beülök évi két gyűlésre, más pártmunkát nem végzek, nem kampányolok, nem agitálok. Kivéve most.”

Nem balhés alkat, Szücsnétől is higgadtan köszönt el. „A polgármester asszony törvénytelenül elküldött huszonnégy dolgozót a városházáról, ez nekem nem fért bele. Megvártam, hogy a Szücsné elfogadja a 2021-es költségvetést, aztán kértem a munkaviszonyom közös megegyezéssel történő megszüntetését.”

Egy évet a Tatabányai SC-nél dolgozott, onnan ment át a Schmidt Csaba vezette szakképzési centrum pénzügyeit intézni, ma is az a munkahelye.

Amikor Schmidt Csaba halála után őt kereste meg a pártja, hogy induljon az önkormányzati képviselői helyért. „Megtisztelőnek és egyben észszerűnek tartom a javaslatot, vállalom a feladatot.”

Mondják, ez az időközi Gál „politikai diplomamunkája”, ha jól szerepel, jövőre ő lesz a Fidesz tatabányai polgármesterjelöltje. Kérdezzük tőle, vágyik-e a város élére. „Most nem vágyom.” És majd? „Most nem vágyom rá.”

Vagyis rábeszélhető.

Mindenesetre folyamatosan képben van. „A városházán kívülről is követem a testületi anyagokat. Hétvégén átrágom magam a pénteken kiadott iratokon, és hétfő reggel ott az összefoglaló az illetékesek asztalán, benne még az is, hogy mire érdemes rákérdezni.”

Az országos politika viszont nem az ő terepe. Vagy legalábbis úgy csinál. Kérdezzük, mit szól például a nyolcszáznyolc külföldi embercsempész és Budaházy György szabadon bocsátásához. „Nem nagyon követem a nagypolitikát, nem értek hozzá, a városom és a pénzügyek érdekelnek.” Azért csak hallott a szabadulásokról. „Hallottam, persze.” És? „Nem is tudom.” Lehet ám passzolni. „Ja, ha lehet, akkor passz.”

Felvetjük, mily üdítő, hogy Tatabányán egyetlen gyurcsányozós plakátot se látni. „Nem bánom, hogy megússzuk.” Miért? „Mert nem kedvelem az ilyesfajta meggyőzést. Egyik oldaltól sem. Dobreves óriásplakátból talál párat a városban, én anélkül is ellennék. A kampányomban is a helyi ügyekre koncentrálok, egyetlen országos politikust se hívtunk, ellentétben Mátéval, akinél azért csak megjelent Tordai Bence és Gurmai Zita.”

Újságoljuk, hogy Varga Máté az összes bejárati ajtót megérintette a választókerületben.

Én csak a felét, a másik fele a munkatársaimra maradt. De azért Máté is kihagyott egyet, konkrétan az enyémet, vagy ha megérintette is, be nem csöngetett. Ellentétben két aktivistájával, de ők, amint megláttak, elnézést kértek, és mentek is tovább, én pedig lassan kapcsoltam, pedig megkávéztathattam volna őket, hadd teljen a drága idejük, addig se más választót beszélnek le rólam.

Kérdezzük azt is, ha egyszer úgy alakul, tudna-e együtt dolgozni Vargával, mint polgármester az alpolgármesterrel, vagy fordítva. „Máté kommunikációs szakember, én pénzügyes. Ha ő nem szól bele a pénzügyekbe, én, ígérem, nem szólok bele a kommunikációba.”

*

Már csak azt kéne megválaszolnunk: vajon mi lesz vasárnap?

Varga Máté szerint: „Kevéssel, de én nyerek.”

Gál sacca: „Szoros lesz, nekem 48 százalék, Máténak 45, a mihazánkosnak 5, a maradék kettőnek 1-1, de inkább annyi sem.”

S mi lesz jövőre?

Erre a kérdésre nehezebb a válasz, ugyanis még a két főszereplő személye sem fix.

Gál, ahogy írtuk, akklimatizálódik, de rábeszélhetőnek tűnik. A polgármester asszonyról pedig Lusztig Péter azt mondja: „Ilona még nem döntötte el, indul-e. Úgy hiszem, indulni fog.”

De hogy közülük (vagy nem közülük) ki lesz az erősebb, hogy Szücsné diktál majd az öt-hatpártiaknak vagy fordítva, meg hogy a Mi Hazánk oroszlányi szintre erősödik-e a megyeszékhelyen, vagy marad a küszöbön, végképp ködös.

Egy valamit azért tudunk: azt, hogy mi van most:

Az van most, hogy Nagy Bélával baktatunk a panelek között, felelevenítve, hogy a másfél évvel ezelőtti riportunk során is remekül szórakoztunk vele – akkor a Faház Cukrászdába hívott bennünket beszélgetni, s mi azon nyomban nyolcrétegű főzött krémes illatát éreztük az orrunkban, amiből persze nem lett semmi, mert a Faház cukrászda valójában a Faház kocsma eufemizált változata, ahol a „Sportszelet van?” kérdésünkre is nemleges volt a válasz, így maradt az almafröccs. Most a krepp-papíros közösségi központból kiszabadulva azzal cinkeljük, hogy a háta mögött „házmester típusú képviselőnek” nevezik, értsd, úgy tartják, a városházi politikai alkudozásokban járatlan, megvezethető, a választókörzetében viszont aktív, mindig megtalálható „csikket szed, fát gallyaztat, kóbor macskát etet”.

Béla elgondolkodik, aztán úgy dönt, hogy sértődés helyett inkább büszke a leházmestereződésre. (Pompás döntés.)

Igen, felszedem a szemetet. Igen, gallyaztam, rendbe hozattam kétszáz fát, valamint ültettünk további százat. És igen, rendbe rakattam százötven padot. Sőt, a nyolcadikról, az ablakomból belátom a választókörzetem egy részét, bármi gikszer, már szólok is az illetékesnek, és jönnek orvosolni. Ja, és igen, etetem a macskákat, voltak már huszonnégyen is.

A négylábúak kedvéért még a szürke zónába is áttéved a képviselő. „Van egy önkormányzati rendeletünk, miszerint kóbor állatnak élelmiszert kihelyezni tilos. Én viszont macskakonzervet veszek, ami nem minősül élelmiszernek, és azt sem helyezem ki, hanem hozom szépen a tálat, beleöntöm a kaját, megvárom, míg elfogyasztják, és viszem föl a tálat, elmosogatom. Igen, élek a kiskapuval. Mindenre van megoldás, ha nagyon akarja az ember.”

Erről van szó.