Vajon emlékszik még valaki a Cambridge Analytica-botrányra? Már persze az érintetteken kívül. 2016-ban ez a kis angol cég beszállt Donald Trump kampányába, majd azt állították magukról, hogy ők vitték sikerre a kampányt. Ez a politikai tanácsadó cég a „nemes cél” érdekében illetéktelenül szerezte meg 87 millió Facebook-felhasználó adatait. Amikor ez kiderült, hatalmas botrány kerekedett, amiből Mark Zuckerberg sem maradt ki, mert a közösségi oldal hanyagul kezelte a felhasználók adatait.
Ennek és az ehhez hasonló botrányoknak lett a következménye, hogy az Európai Unió rádöbbent: szükség van az úgynevezett „whistleblowing” törvényre. Az angol kifejezés szó szerint azt jelenti: „sípot fújni”, magyarul úgy mondanánk, „kongatni a vészharangot”. Jogi értelemben a közérdekű bejelentésekkel kapcsolatban használatos a kifejezés:
Az unió tehát 2019-ben kiadott egy irányelvet azzal a céllal, hogy azok a személyek, akik tudomást szereznek valamilyen visszaélésről, azt félelem nélkül merjék bejelenteni. Az uniós irányelvek kötelezők valamennyi tagállam számára. És nem csak a tartalmuk, de az abban megjelölt határidők is. Ezt nem véletlenül hangsúlyozom. Az EU irányelvét 2019. október 23-án fogadták el azzal, hogy az a kihirdetését (november 26.) követő huszadik napon (vagyis december 16-án) lép hatályba.
Magyarország nem kapkodta el a dolgot, három és fél év elteltével, ez év május 25-én hirdette ki a Magyar Közlönyben (78. szám)
a panaszokról, a közérdekű bejelentésekről, valamint a visszaélések bejelentésével összefüggő szabályokról szóló törvényt.
Ennek a késlekedésnek most nagyon sok cég, önkormányzat, szervezet issza meg a levét. Azoknak a cégeknek, amelyek legalább 250 főt foglalkoztatnak, mindössze 60 napjuk van arra, hogy létrehozzák az úgynevezett belső visszaélés-bejelentési rendszerüket, ami nem is olyan egyszerű. Ki kell jelölniük egy pártatlan személyt vagy szervezeti egységet, aki/ami működteti e rendszert. Persze megtehetik azt is, hogy megbíznak ezzel egy ügyvédet vagy valamilyen külső szervezetet. Ha bejelentés érkezik, arra 7 napon belül reagálniuk kell, és 30 napon belül érdemben ki is kell vizsgálniuk a bejelentést. Ez utóbbit ugyan meg lehet hosszabbítani, de az érdemi döntés akkor sem haladhatja meg a három hónapot. Célszerű létrehozni egy telefonvonalat, vagy egy hangüzenetküldő rendszert, amin szóban is megtehető a bejelentés. Ráadásul mindezt úgy kell megtenniük, hogy a bejelentő és a bejelentett személyes adatait csak az erre jogosultak ismerhessék meg. Természetesen informatikai rendszert is létrehozhatnak, de ezeket a feltételeket azon a platformon is teljesíteni kell.
Az állami és önkormányzati szervekre hasonló szabályok vonatkoznak, de azok például nem alkalmazhatnak ügyvédet vagy külső szervezetet a bejelentési rendszerük működtetésére.
Ezeken a belső visszaélés-bejelentési rendszereken kívül – amelyek a széles értelemben vett munka-, alkalmazotti, köztisztviselői stb. viszonyra vonatkoznak – a törvény felsorolja azokat az állami szerveket, amelyeknek „elkülönített visszaélés-bejelentési rendszert kell működtetniük. Így például
- a Gazdasági Versenyhivatalnak,
- a Közbeszerzési Hatóságnak,
- a Magyar Nemzeti Banknak,
- de az Integritás Hatóságnak is.
Az egész visszaélés-bejelentési rendszer az alapvető jogok biztosának kezében fut össze. Ő kapja meg az összes statisztikai adatot, összesíti azokat, majd megküldi az Európai Bizottság részére. Persze a nála működő védett elektronikus rendszerben is lehet bejelentést tenni.
Ez talán a legmegnyugtatóbb része a törvénynek. Arról a Kozma Ákosról van szó, akinek a munkáját az ombudsmanok világszövetsége nem találta megfelelőnek, papírja van arról, hogy „az általa irányított ombudsmani hivatal elvesztette függetlenségét.”
De hagyjuk most ezt az indokolatlan bizalmatlanságot. Nézzük inkább azt, mit „felejtett el” megemlíteni a törvény abból, amit az irányelv tartalmaz.
- Az irányelv kifejezetten említi, hogy a jogellenes vagy annak vélt cselekményeken kívül be lehet jelenteni a „visszaélésszerű gyakorlatot” is. A mi törvényünk ugyan említi az „egyéb visszaélésre vonatkozó információt”, de az kérdés, ki mit ért majd ezen. Ez közel sem olyan konkrét, mint a napjainkban oly gyakran tapasztalt joggal való visszaélés.
- Az irányelv szerint azoknak a bejelentőknek is védelmet kell biztosítani, akik „még el nem követett, de nagy valószínűséggel bekövetkező jogsértésekről tesznek bejelentést”. Én ezt valahogy nem találtam a törvényben. Mint ahogyan azt sem, hogy az irányelv szerint védelem illeti meg azokat a bejelentőket is, akik „nyilvánosan (például a nyilvánosságnak közvetlenül, online platformokon vagy a közösségi médiában, vagy pedig a médiának, választott tisztviselőknek, civil társadalmi szervezeteknek, szakszervezeteknek, vagy szakmai és üzleti szervezeteknek) hozzáférhetővé tesznek ilyen visszaélésre vonatkozó információt.”
- Az irányelv kimondja: „különösen fontos, hogy a bejelentő személyek rendelkezésére álljanak ideiglenes jogorvoslati intézkedések az esetlegesen elhúzódó bírósági eljárások lezárásáig.” Nem csak ez hiányzik a törvényből, de annak kimondása is, hogy ha a hatóság megszünteti az eljárást, mert szerinte a jogsértés jelentéktelen, vagy ismételt bejelentésről van szó, a bejelentő bírósághoz fordulhat.
És van egy gumiszabály is: a hatóságnak nem kell a bejelentéssel foglalkoznia, ha „a közérdek vagy a nyomós magánérdek sérelme nem állna arányban a bejelentett személy jogainak korlátozásával”. Ezt vajon ki és milyen alapon dönti el? Bírósági útról persze itt sem esik szó.
Ám talán a legszebb mégis csak az alkalmazható szankció. Az irányelv szerint ahhoz, hogy a bejelentő személye hatékony védelemben részesüljön „büntetőjogi, polgári jogi vagy közigazgatási jogi szankciókra van szükség. Ezek alkalmasak arra, hogy bárkit elrettentsenek a bejelentő elleni megtorló intézkedéstől.”
Az amúgy minden elkövetővel szemben kemény szigort követelő kormányunk által benyújtott törvény szerint az igazi „elrettentés”: „aki a bejelentővel szemben hátrányos intézkedést tesz, vagy a bejelentés megtételét akadályozza: szabálysértést követ el!”
Olyan ez a törvény, mint az okos lány Mátyás király előtt: „ment is, nem is, köszönt is, nem is, vitt is ajándékot, nem is.”
