Nagyvilág

Megerőszakolta elaludt utasát a taxis

taxi(210x140)(2).jpg (taxi, )
taxi(210x140)(2).jpg (taxi, )

A húszéves nő támadója még arra is gondolt, hogy kikapcsolja az autóban lévő GPS-t, amivel visszakereshető lett volna, merre járt.

A 28 éves férfi még tavaly szeptemberben követte el a rendőrség jellemzése szerint „beteges támadást”, miután az észak-angliai Leeds városában felvette áldozatát – közölte a Daily Mail. A fiatal nő egy barátaival eltöltött éjszakai mulatozás után akart a taxival hazamenni Baildon városába, de útközben elaludt. Amikor felriadt az alvásból, akkor már egy elhagyatott úton álltak. A taxisofőr ekkor mászott át a hátsó ülésre, ahol megerőszakolta a húszéves nőt. Majd hazavitte.

Az áldozat azonnal jelentette az esetet a rendőrségen, és a nyomozóknak pár héttel később már sikerült is letartóztatniuk a bangladesi származású Mohammed Shahint, akit a héten hét és fél évig tartó börtönbüntetésre ítélt az ügyében döntő bíróság. A büntetés letöltése után pedig deportálják Bangladesbe – írta a Mail.

A rendőrség az ítélet után az áldozat bátorságát dicsérte, aki kulcsfontosságú bizonyítékokkal látta el a nyomozókat.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik