Nagyvilág

A nő hibája a nemi erőszak?

erőszak (erőszak, )
erőszak (erőszak, )

Felmentettek Svédországban egy nemi erőszakot elkövető férfit, mert a bíró szerint az áldozat nem ellenkezett eléggé.

A nő hiába bizonygatta, hogy határozottan tiltakozott, többször is nemet mondott a férfinak, és amíg csak bírta, összezárta combjait, ám végül feladta az ellenállást. Az eset után azonnal feljelentette az erőszakolót. A nő testén azonban nem voltak külsérelmi nyomok és bizonyítékkal sem tudott szolgálni arra, hogy a férfi megfenyegette volna.

Az ügyet tárgyaló bíró szerint – aki történetesen nő – a törvény alapján az eset nem minősül nemi erőszaknak. Annak ellenére döntött így, hogy a nő vallomását hihetőnek minősítette. A bírónő egy svéd lapnak azt mondta, aggódik amiatt, hogy Svédországban a nők nincsenek tisztában azzal, mi kell egy nemi erőszaktevő elítéléséhez.

“Hiába jelent nemet a nem, nem elég csupán mondani ahhoz, hogy nemi erőszaknak minősüljön egy aktus” – fogalmazott.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik