A 41 éves Dimitri M Nicholas éppen enni akarta elvinni gyerekeit egy floridai kisvárosban, amikor a két kilencéves kislány és a 11 éves fiú inkább kiugrott a lassan haladó autóból – írta a Daytona Beach News-Journal. A gyerekek a rendőröknek elmondták: apjuk részeg volt és már délután „furcsán viselkedett”. A férfi ijesztően vezetett: túl lassan haladt, látszólag azt sem tudta merre kell menni, és többször is letért az útról, megrémisztve ezzel őket.
Az ugráskor csak a 11 éves fiú sérült meg könnyebben, de ezt az apa akkor nem tudta meg. Nicholas ugyanis egyszerűen otthagyta őket az út szélén, nem törődve azzal, hogy megnézze, lett-e valami bajuk. A gyerekek ezután visszamentek a házba, ahol az Ohióban élő család a floridai látogatás alatt lakott, és a szomszédtól kértek segítséget. Apjukat ugyanis hiába hívták, nem vette fel telefonját. A három gyereket végül egy családi barátnál helyezték el, miután anyjuk ezt engedélyezte. Nicholas volt barátnője egyébként szintén hiába próbálta utolérni a férfit, miután a gyerek felhívták, és elmondták, hogy mi történt.
Az apát végül csak négy órával később, este negyed kilenckor találta meg egy rendőr. A férfi egy utcában gyalogolt, és az őt letartóztató rendőr elmondása szerint nehezen tudott egyenesen járni. Letartóztatták, és gyermekek bűncselekmény szintű elhanyagolásának vádjával indítottak eljárást ellene. A férfit korábban már többször kellett ittas vezetés miatt bíróság elé állnia – írta a WHIOTV.