Nagyvilág

Megszakadtak a tűzszünetről szóló tárgyalások Szudánban

AFP
AFP

Felfüggesztette a szudáni hadsereg szerdán a tűzszünetről és a humanitárius segélyek beengedéséről folytatott tárgyalásokat a vele szemben álló Gyorsreagálású Támogató Erőkkel (RSF) – közölte egy szudáni diplomáciai forrás.

Az MTI híre szerint

a hadsereg május elején kezdett tárgyalásokat az RSF félkatonai szervezettel, és sikerült is megállapodni két rövid tűzszünetről, amelyet azonban ismételten megsértettek a felek.

Legutóbb hétfőn egyeztek meg arról, hogy öt nappal meghosszabbítják a tűzszünetet, amely Szaúd-Arábia és az Egyesült Államok közvetítésével jött létre, és amelynek köszönhetően nagyjából kétmillió embert már elértek a segélyszállítmányok.

Kartúm déli részéből és Omdurmánból egészen kedd késő estig heves összecsapásokról szóló hírek érkeztek.

A harcok április közepén törtek ki Szudánban a 2021-es katonai hatalomátvételt irányító Abdel Fattáh al-Burhán tábornok vezette hadsereg és a rivális félkatonai erők között. A konfliktus miatt már 1,4 millióan hagyták el otthonukat, köztük mintegy 350 ezren a szomszédos országokba menekültek az ENSZ szerint. Kartúm és több más lakott térség háborús övezetté vált, rendszeresek a fosztogatások, akadozik az áram- és a vízellátás. A kórházak többsége nem működik.

Az ENSZ, néhány segélyszervezet és nagykövetség, illetve a szudáni központi kormányzat több hivatala a Vörös-tenger partján fekvő Port Szudánba helyezte át működését.

Kapcsolódó
Két ember könyörtelen hatalmi harca torkollott vérfürdőbe Szudánban
Április elején kellett volna megállapodni Szudánban a demokratikus átmenet részleteiről, ehelyett azonban az ország de facto vezetője és közvetlen helyettese egymásnak estek. A békés átmenet reménye pokoli harcokban oldódik fel, a külföldiek pedig hanyatt-homlok menekülnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik