Belföld

Elhunyt Gyulai István

Életének 63. évében elhunyt Gyulai István, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség főtitkára – közölte családja.

A korábbi 28-szoros magyar bajnok atlétát, egykori népszerű televízióst monte-carlói lakásán, álmában érte a halál. Temetéséről később intézkednek.

A család hétfőn közleményben tudatta, hogy Gyulai István, aki 15 éve töltött be vezető pozíciót a nemzetközi atlétikai életben, kimerültségre hivatkozva határozatlan időre visszavonul, azaz szünetelteti tevékenységét a sportág nemzetközi szövetségének főtitkáraként.

Gyulai István 15 éve tölt be vezető pozíciót a nemzetközi atlétikai életben. Az idén 63 éves sportdiplomata kimerültségre hivatkozva határozatlan időre visszavonul. Kívánsága szerint a következő időszakot a média, valamint a nyilvánosság teljes kizárásával, családja körében kívánja eltölteni – állt a távirati irodához eljuttatott közleményben.

Gyászol a sport

Azon túlmenően, hogy ezen szomorú pillanatokban osztozunk e kiváló, nagyra becsült család gyászában, valójában még fel sem tudjuk talán mérni, milyen óriási veszteség érte a magyar sportot, a magyar olimpiai mozgalmat azzal, hogy István ilyen fiatalon távozott közülünk – mondta Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke.

Mélységes megrendülésének adott kifejezést Gyulai István halála miatt Lamine Diack, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) szenegáli elnöke. “István egész életét a sportágunknak szentelte. Kollégái a tanácsban, az egész szövetségben, valamint a tagszervezeteinkben valamennyien hiányolni fogják baráti stílusát, viselkedését, intelligenciáját és energiáját” – olvasható az IAAF honlapján.

A sportág első számú vezetője főtitkárát méltatva még hozzátette: úgy véli, “Gyulai István rendkívüli bátorságot tanúsított könyörtelen betegségével szemben, az utolsó pillanatokig dolgozott anélkül, hogy bármikor is panaszkodott volna”.

Gyulai Istvánt a Magyar Televízió, a Magyar Atlétikai Szövetség és a Magyar Olimpiai Bizottság saját halottjának tekinti.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik