Belföld

Ha kell, lesz nyári nyugdíjemelés – írásba adta a kormány

Kummer János / 24.hu
Kummer János / 24.hu
A Pénzügyminisztérium államtitkára az infációtól tette függővé a korrekciót.

Varga Mihály pénzügyminisztert kérdezte a szocialista Komjáthi Imre, hogy a kormány emeli-e nyáron a nyugdíjakat. Az ellenzéki képviselő emlékeztetett rá, hogy az elmúlt napokban egymásnak ellentmondó nyilatkozatokat tettek a kabinet tagjai, miközben

a januári nyugdíjemelést már megette az infláció. A legfrissebb adatok szerint továbbra is 25% felett van a nyugdíjas infláció, ahogyan az elmúlt fél év minden hónapjában így volt.

Varga Mihálytól az MSZP polítikusa az alábbi kérdésekre várt választ.

  • Emelik-e már nyáron a nyugdíjakat?
  • Ha igen, pontosan mikor és milyen mértékben?
  • Ha nem, akkor miért nem?

Tállai András miniszterhelyettes válaszában konkrétan semmit sem ígért, de nem is zárta ki a nyári nyugdíjemelést, mondván, a nemzeti kormány elkötelezett a nyugdíjak értékmegőrzése mellett. Szerinte 2010 óta a nyugdíjak vásárlóereje 20%-kal javult, a kormány pedig — élve a törvényi felhatalmazással — az elmúlt két évben is végrehajtott kiegészítő nyugdíjemelést.

A kormány azon dolgozik, hogy a nyugdíjak értékmegőrzése biztosított legyen, ezért a tényleges, illetve a várható makrogazdasági folyamatok és adatok ismeretében a szükséges lépéseket időben meghozza.

Amennyiben az évközi adatok alapján a kormány azt állapítja meg, hogy a becsültnél magasabb lesz az éves várható infláció mértéke — januárra visszamenőleg — nyugdíjkorrekciót hajt végre, persze körültekintő tervezés után, hogy az államadósságot és a költségvetési hiányt csökkenő pályán tudja tartani.

Ha a kormány kiegészítő nyugdíjemelésről hoz döntést, erről időben tájékoztatni fogja az érintetteket

közölte a parlamenti államtitkár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik