Élő Nagyvilág

Videón, ahogy a gyerekek futnak az óvóhely felé a Kijevet ért támadás alatt

Olga MALTSEVA / AFP
Olga MALTSEVA / AFP
  • Az ukrán vezérkar szerint több mint 100 orosz katona dezertált Liszicsanszknál és Bahmutnál.
  • Hétfő reggel 40 rakétát és drónt lőtt le az ukrán légvédelem Kijevnél.
  • A várost a délelőtt folyamán ismét légitámadás érte: összesen 11 robbanást hallottak.
  • A támadások után egy ember kórházba került.
  • Az oroszok vasárnapra virradóra kezdték lőni az ukrán fővárost, amely alapításának 1541-dik évfordulóját ünnepelte.
  • Nyugat-ukrajnai várost támadtak az oroszok.
  • Puccs előkészítésével vádolják a Wagner vezérét.
  • Az előző nap történéseit itt tudja visszaolvasni.

Ukrán repterekre mértek csapást az oroszok

Ukrajnai repülőtereken található célpontokra mért csapást az orosz haderő az éjjel, nagyhatótávolságú, légi indítású, precíziós fegyverekkel, jelentette ki Igor Konasenkov altábornagy, az orosz védelmi minisztérium szóvivője a hétfői hadijelenést ismertetve.

A tábornok szerint a támadás vezetésipontokat, radarállásokat, légitechnikát, valamint fegyver- és lőszerraktárakat semmisített meg. Az állította, hogy csapás elérte célját és az összes kijelölt létesítményt megsemmisítette.

Konasenkov az ukrán fegyveres erőknek a fronton az elmúlt nap folyamán elszenvedett veszteségét több mint 320 főben nevezte meg. Mint mondta, közülük mintegy 145-en Donyeck körzetében, 140-en pedig a donyecki régió déli részén vívott harcokban estek el. A további elpusztított ukrán katonai célpontok között nevezett meg egyebek között egy vezetési- és megfigyelőpontot, egy fegyvert és haditechnikát tároló hangárt, egy rakéta- és tüzérségi, valamint három lőszerraktárt.

(MTI)

Nem lehet kizárni egy Oroszország és a NATO közti háborút a cseh vezérkari főnök szerint

Nem lehet kizárni egy Oroszország és a NATO közti háborút. Amennyiben kitörne, Csehország az első pillanattól kezdve részese lenne – jelentette ki Karel Rehka, a cseh hadsereg vezérkari főnöke hétfőn Prágában egy biztonságpolitikai konferencián. Egy ilyen forgatókönyv ellen csak felkészültséggel és elrettentéssel lehet védekezni, szögezte le.

Oroszország és az észak-atlanti szövetség közti háború, amely számunkra a legrosszabb forgatókönyv, nem lehetetlen, lehetséges

– hívta fel a figyelmet Karel Rehka a Belső biztonság és az állam ellenálló képessége című konferencián a cseh Képviselőházban. A vezérkari főnök szerint a cseh hadsereg igyekszik felkészülni egy “nagy intenzitású konfliktusra” egy technológiailag nagyon fejlett ellenféllel, Oroszországgal.

Amennyiben az Oroszország-NATO háború kitörne, a cseh hadsereg nagyobbik része a szövetség tervei alapján azonnal bekapcsolódna a harcokba. A cseh katonapolitikus rámutatott: Csehország folyosót képez a NATO nyugati és keleti, illetve délkeleti szárnya között. Csehországnak biztosítania kellene a hadseregek átjárását nyugatról keletre, ami „alapvető feladat”. Úgy vélte, hogy ennek biztosításához a cseh hadseregnek a többi minisztérium támogatására is szüksége lenne, ezért fejlesztési koncepciójukban ezeknek is számolniuk kell a háború kitörésének lehetőségével.

Tekintettel az ukrajnai háborúra is, Karel Rehka fontosnak nevezte, hogy növekedjen a cseh állam ellenálló képessége, például a nyersanyagellátás terén. Megoldandó problémaként beszélt a telekommunikáció terén a cseh állam jelentős függőségéről Kínától.

Videón, ahogy a gyerekek sikítva futnak az óvóhely felé a Kijevet ért támadás alatt

Volodimir Zelenszkij felesége, Olena Zelenszka posztolt egy videót hétfőn Twitteren arról, ahogy reggel Kijevben a gyerekek futnak az óvóhely felé, miközben szól a légiriadó az ukrán fővárosban. A háttérben a robbanások hangja is hallatszódik. A Kijevet ért hétfői orosz támadás miatt legalább egy ember kórházba került.

Zelenszkij gratulált Erdogannak

Gratulálok Erdogan elnöknek a választási győzelméhez. Számítunk rá, hogy országaink javát szolgálja a stratégiai partnerség, valamint az együttműködés további erősítése. Ez Európa biztonságának és stabilitásának az érdeke

– írta török nyelvű Twitter-bejegyzésében Volodimir Zelenszkij ukrán elnök.

A 2003 óta hivatalban levő vezető vasárnap újabb öt évre kapott felhatalmazást a választóktól, miután a szavazatok 52 százalékát megszerezve maga mögé utasította a hatpárti ellenzéki összefogás elnökjelöltjét, Kemal Kilicdaroglut, akinek a választók 48 százaléka szavazott bizalmat a második fordulóban:

Kapcsolódó
Hogy nyerhetett a Fidesz után Erdogan is a gazdasági válság közepette?
Le kell számolnunk azzal a feltételezéssel, hogy egy gazdasági válság automatikusan a mindenkori ellenzéknek kedvez.

Putyin felmondta az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződést

Aláírta az európai hagyományos fegyveres erőkről szóló szerződés (CFE) felmondásáról rendelkező törvényt Vlagyimir Putyin orosz elnök, a dokumentumot a jogi információk hivatalos portálján hétfőn tették közzé.

A CFE-szerződést 1990-ben írták alá Párizsban, az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) 1999-es isztambuli csúcstalálkozóján pedig elfogadták a dokumentum aktualizált változatát. A kiigazított szerződést azonban csak négy ország – Oroszország, Fehéroroszország, Kazahsztán és Ukrajna – ratifikálta.

A mostani lépés szimbolikus jellegű: Oroszország 2007-ben már felfüggesztette a CFE-szerződésben való részvételét mindaddig, amíg a NATO-országok nem ratifikálják az kiigazításáról szóló megállapodást, és nem hajtják végre „lelkiismeretesen a dokumentumot”.

(MTI)

Egy ember kórházba került a ma reggeli, Kijevet ért támadások után

Oroszország ballisztikus rakétákat lőtt ki Kijevre az ukrán főváros elleni nappali támadás során hétfő reggel – közölte az ukrán légierő, amely több mint 40 orosz eszközt, köztük drónokat és rakétákat semmisített meg.

Az ellenség ballisztikus rakétákat, Iskandereket használt. Lehetséges, hogy S-300-as és S-400-as rakétákat is bevetettek

– tájékoztatott Jurij Ihnát, a légierő szóvivője.

Vitalij Klicsko polgármester tájékoztatása szerint legalább egy ember kórházba került. A lezuhant törmelékek több épületet megrongáltak, egy kétszintes épülete teteje lángra kapott a Podilszkij kerületben, de a tüzet sikerült megfékezni.

A kijevi kerületi rendőrség vezetője arról számolt be, hogy az egyik kerületben egy tanya is kigyulladt. Áldozatok azonban nem voltak, a tüzet pedig azóta sikeresen eloltották.

(The Guardian)

Ukrán vezérkar: több mint 100 orosz katona dezertált Liszicsanszknál és Bahmutnál

A Luhanszki területen lévő, megszállt Liszicsanszk városában az orosz reguláris erők mintegy 80 katonája, valamint a donyecki Bakhmut városának közelében a Wagner-csoport mintegy 30 zsoldosa dezertált a harctérről – jelentette az ukrán vezérkar.

A Kyiv Independent értesülése szerint a Storm-Z egység orosz katonái önként adták fel állásaikat Liszicsanszkban, amely tavaly júliusban az utolsó ukrán erődítmény volt Luhanszkban, mielőtt az oroszok csaknem a megye egészét elfoglalták.

Május 25-én a szintén luhanszki Szvatove városából újabb 20 orosz katona dezertált. Mindannyian egykori elítéltek voltak, akiket a korai szabadulásért cserébe vállalták a katonai szolgálatot.

A vezérkari jelentés szerint a dezertőrök egy orosz gyártmányú Kamaz nehéz teherautót is elloptak, amellyel „ismeretlen irányba távoztak”.

A brit hírszerzés múlt heti jelentésében írt a nagy számban dezertáló orosz katonákról. Független újságírók oknyomozó anyagai szerint 2023 januárja és májusa között 1053 orosz katona dezertált a hadseregből, többen, mint az egész 2022-es évben. Az orosz haderő soraiban a háború kitörése óta küzdenek a  fegyelem fenntartásával, de a helyzet a 2022 októberében bejelentett mozgósítás után vélhetően tovább romlott.

Újabb támadás érte Kijevet

Kijev polgármestere, Vitalij Klicsko a Telegramon üzent a város lakosságának:

Robbanások a városban! A központi városrészekben. Maradjanak az óvóhelyeken!

A Washington Post kijevi tudósítója szerint rövid időn belül, kevesebb, mint öt perc alatt tizenegy robbanás rázta meg a fővárost.

Az újabb támadásról Nagy-Britannia kijevi nagykövete is posztolt a Twitteren:

Az egész kezdődik elölről. A délelőtt közepén becsapódások, robbanások. Ismét a légvédelmet tesztelik a gyáva oroszok. Vissza az óvóhelyre.

Keletkezett károkról és áldozatokról egyelőre nincs hír.

(The Guardian)

Puccs előkészítésével vádolják a Wagner vezérét

Jevgenyij Prigozsint puccsot tervez a jelenlegi orosz vezetés ellen – figyelmeztetett Igor Girkin, a szélsőségesen nacionalista, volt katonatiszt. A Putyinnal szemben kritikus veterán egy videóban azt fejtegeti, hogy a Wagner zsoldosszervezet vezetője a közelgő ukrán ellentámadást államcsínyre akarja kihasználni, és folyamatosan megsérti az orosz cenzúratörvényeket, hogy árthasson az orosz hadseregnek és a katonai vezetésnek.

Ha Prigozsin továbbra is a Wagner-csoportot vezetője marad, lázadás fenyegethet

– mondta az Institute Study of War (ISW) nevű amerikai agytröszt szerint.

A szélsőjobboldali influenszer úgy gondolja, hogy az orosz katonai vezetés döntő hibát követett el, amikor nem foglalkozott Prigozsin és a védelmi minisztérium közötti konfliktussal.

Prigozsin a közelmúltban arról számolt be, hogy az alakulat egységei kitűzték az orosz zászlót a városházára Bahmutban, aminek eredményeképpen a tizedik hónapja ostromlott várost szerinte jogi értelemben sikerült elfoglalni.

Azt is jelezte, hogy a zsoldossereg kivonul Bahmutból, és átadják a város ellenőrzését az orosz reguláris erőknek. Prigozsin szerint a tervezett június 1-e helyett 5-ikéig is elhúzódhat Bahmut átadása: a Wagner erőinek állítólag néhány további napra van szükségük ahhoz, hogy minden felszerelést jó állapotban elszállítsanak.

(Euronews)

Nyugat-ukrajnai várost támadtak az oroszok

Hétfőn kora reggel az oroszok légicsapást csapást mértek egy katonai célpontra Ukrajna nyugati részén, Hmelnyickijben. A tűzet még nem sikerült eloltani – közölte a régió kormányzója.

Jelenleg is folynak a munkálatok az üzemanyag- és kenőolaj-, valamint a lőszerraktárakban keletkezett tüzek megfékezésére – közölte a hmelnyickiji megyei kormányzó hivatala a Telegramon. A támadás pontos helyszínét nem árulták el, azonban a kormányzó nyilatkozata szerint öt repülőgépet kivontak a forgalomból, és megkezdődtek a pályajavítási munkálatok.

Hmelnyickij Ukrajna nyugati részén, a frontvonaltól jelentős távolságra fekszik.

(The Guardian)

Hétfőn is folytatódtak a Kijev elleni dróntámadások

Az ukrán légvédelem több mint 40 légi célpontot, köztük drónokat és rakétákat lőtt le, amelyek Kijev felé tartottak hétfőn kora reggel – közölte a városi katonai közigazgatás.

A hétfői támadás egy nappal azután történt, hogy oroszok vasárnap hajnalban az eddigi legnagyobb dróntámadást intézték az ukrán főváros ellen.

Mindössze 18 órával a Kijev elleni legnagyobb dróntámadás után az ellenség ismét megtámadta a fővárost

– közölte a közigazgatás a Telegramon.

Az első jelentések szerint Shahed típusú, iráni gyártmányú drónokkal, valamint cirkálórakétákkal vehették célba a fővárost, amelyeket Tu-95MS stratégiai bombázókról indíthattak a Kaszpi-tenger térségében.

A kijevi Podilszkij kerületben legalább egy lakóépület tetőszerkezete megsérült a lehulló törmelékek miatt. A hétfői támadásoknak sem sebesültje, sem halálos áldozata nincs. A vasárnapi támadásban két ember vesztette életét.

(CNN)

Olvasói sztorik