Sport

Berki napi 5-6 órát készül az olimpiára

berki-krisztian(1)(960x640).jpg (berki krisztián, )
berki-krisztian(1)(960x640).jpg (berki krisztián, )

Berki Krisztián már javában készül az Európa-bajnokságra, ahol bemutatja olimpiai gyakorlatát is.

 

Berki Krisztián számára az olimpia előtt még lesz egy közbülső állomás, az Európa-bajnokság három hét múlva.

A világbajnok magyar tornász saját megfogalmazása szerint “jó áll”. Kisebb hibákat kell még kijavítaniuk a lólengő gyakorlatán, illetve kezelni a csuklójában folyamatosan jelen lévő ínhüvelygyulladást.

Berki az Eb selejtezőjében a tavalyi vb-gyakorlátát mutatja majd be, ami 6,7 pontról indul, a döntőben pedig a Londonra összerakott, 6,9-es erősségű lólengő programmal jelentkezik, mert ki szeretné még próbálni versenykörülmények között.

A kontinensviadalon a brit Louis Smith, legnagyobb ellenfele is ott lesz, így a két rivális fel tudja mérni egymás pillanatnyi formáját. Addig azonban még sok órát elölt az edőteremben.

Berki rengeteget edz, és nem nyomasztja az aranyesély

“Szinte az egész napomat edzéssel töltöm. Délelőtt reggel 9-től fél12-ig edzek, utána hazamegyek pihenni. Délután 3-ra pedig megyek vissza a csarnokba 5-ig edzeni, utána pedig még 6-ig gyúrnak minden edzés után. Elég hosszú napokat zárok, de egyáltalán nem érzem azt, hogy ez teher lenne, hiszen mégiscsak egy olimpiára készülünk. Ha véletlenül fél órával többet kell eltöltenem a teremben, akkor ez van, vállalnom kell” – mondta Berki, akit nem nyomaszt, hogy őt tekintik a magyar olimpiai csapat egyik legnagyobb aranyesélyesének.

“Szerencsére vagyok annyira pozitív ember, hogy ez ne visszahúzó erőként hasson rám. Nem stresszként élem meg ezt a dolgot. A legviccesebb ebben az egészben az, hogy ez lesz életem első olimpiája, és máris aranyérmet várnak tőlem. Ez elég érdekes dolog, viszont nagyon örülök neki, hogy ennyi ember látja bennem a lehetőséget. Ez egy pluszlökés nekem, inkább doppingként hat rám. A lényeg, hogy csináljak két tökéletes gyakorlatot, a többi pedig már a pontozókon fog múlni”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik