Foci

A Paksi FC segít az árvízkárosultaknak

300 ezer forintot juttatnak el az erre a célra létrehozott bankszámlára.

A labdarúgó NB1-ben szereplő klub honlapjának tájékoztatása szerint, a vezetőség, a szakmai stáb és a játékosok egyöntetűen döntöttek a segítségnyújtás mellett. Az összeget a Nemzeti Sportszövetség, a MOB és az MLSZ által támogatott, a Duna TV által megnyitott bankszámlára fizeti be a klub.

“Nap, mint nap láttuk a híradókban, hogy micsoda pusztítást végzett az árvíz Magyarországon” – idézi Éger László csapatkapitány szavait a paksifc.hu. “Most, hogy ismét együtt vagyunk, beszélgettünk erről az öltözőben, és felmerült az a gondolat, hogy mi is segítsünk a bajba kerülteknek. Elhatároztuk, hogy 300000 forintot adományozunk a megfelelő csatornán keresztül a károsultaknak. Tudjuk, hogy több tíz milliárdos károkról van szó, és így ez az összeg csepp a tengerben, de abban is biztosak vagyunk, hogy akihez ez eljut, annak hatalmas segítséget jelent majd. Reméljük azt is, hogy a példánk ragadós lesz, és mások is csatlakoznak hozzánk, és önzetlenül segítenek azoknak, akiknek mindenük odaveszett.”

A Paks már a magyar bajnokság következő szezonjára készül, az elmúlt idényben négy ponttal sikerült megelőzniük a másodosztályba kiesett Nyíregyházát, így a 14. helyen végeztek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik