Kultúra

Az év végén jön a valódi Squid Game, aminek forgatásáról hordágyon vitték el az embereket

Netflix
Netflix
Nem árt felkészülni a kemény jelenetekre.

Nem szimplán csak befejeződött a forgatás, de mostanra kis híján el is készültek az elmúlt években számtalan rekordot megdöntő dél-koreai Squid Game – Nyerd meg az életed történetét a valóságba áthelyező realityműsor munkálatai, így rövidesen érkezik a Netflixre a Squid Game: The Challenge, amiben halálesetek persze nem várhatók, a furcsa dolgokra azonban nem árt felkészülni – írja a Collider.

A lap információi szerint a győztesnek

4,56 millió dollárt, azaz mai árfolyamon 1,591 milliárd forintot

átnyújtó játékot bemutató epizódok novemberben érkeznek a streaming-platformra.

A tartalmakhoz valószínűleg erős idegekre lesz szükség, a korábban felröppent hírek szerint ugyanis a játékosok embertelen körülményekről, illetve háborús viszonyokról számoltak be – órákon át kellett például mozdulatlanul állniuk a mínusz három fokos  hidegben –, legalább egy embert pedig hordágyon vittek el az angliai Bredfordban lévő forgatási helyszínről.

A dél-koreai sorozat sem ért persze véget az első évaddal, nemrégiben ugyanis kiderült, hogy nyáron már forgatják az új részeket, így ideális esetben 2024-ben tovább izgulhatunk majd az új játékosokért.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik