Belföld

Nem sok jóra számíthatnak az újpesti luxusautó-kereskedő brutális kivégzéséért elítélt férfiak

24.hu
24.hu

Jogerősen is súlyos büntetést kaphat az a  három férfi, akik négy évvel ezelőtt Szentendrére csaltak, majd megöltek egy újpesti luxusautó-kereskedőt. A Fővárosi Fellebbviteli Főügyészség ugyanis arra tett indítványt, hogy a táblabíróság hagyja helyben a büntetésüket.

A Fővárosi Törvényszék előre kitervelten, aljas célból elkövetett emberölés bűntette, valamint társtettesként, csoportosan elkövetett kifosztás bűntette miatt az egyik férfit életfogytig tartó fegyházra ítélte februárban azzal, hogy 25 év elteltével bocsátható feltételes szabadságra. A másik férfit 19 év, a harmadikat pedig 11 év fegyházra, illetve pénzbüntetésre ítélték.

Az ítélet lényege szerint az egyik férfi 2018 év végén 10 millió forint kölcsönt vett fel a vállalkozótól, de a többszöri felszólításra sem akarta visszafizetni neki. Elhatározta, hogy meg kell ölni, és tervébe bevonta  a vele baráti kapcsolatban álló férfiakat is.

Az ominózus nap a pénz visszaadásának ígéretével felvette a kereskedőt a kocsijába Újpesten,  majd csatlakozott hozzájuk a társa, míg a harmadik férfi egy szentendrei külterületen előre megásott sírgödörnél várta őket.

Az egyik férfi a kocsiban egy zsineggel megfojtotta a kereskedőt, majd a sírhelyhez érve a banda a meghalt hitelezőt megszabadította értékeitől és elásták. A zsákmányolt órát és ékszert később eladták, az áldozattól elvett 60 ezer forint körüli összeget pedig elosztották.

Az ítéletet az eljáró ügyész tudomásul vette, míg a vádlottak és védőik azzal szemben teljes körű fellebbezést jelentettek be, vitatva annak ténybeli megállapításait és jogi indokolását. A fellebbviteli főügyészség az ítélet helybenhagyását kérte mind a három vádlott esetében.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik