Élet-Stílus

Evőverseny volt a Párharcban: Viczián Viki elhányta magát, Mischinger Péter betolt egy kiló fagyit

Két perc alatt kellett elpusztítaniuk a fogásokat.

Miután Kozsóék feladták a versenyt, csapatokba rendeződtek a Párharc játékban maradt párosai, hogy a következő napokban így mérkőzzenek meg egymással. A piros csapatba Somhegyi Krisztiánék, Kósa L. Adolfék és Rácz Gergőék kerültek, a kékbe pedig a többiek: DR BRS-ék, Mischinger Péterék és Kerényi Miklós Mátéék.

Az első megmérettetés egy evőverseny volt. A játékosoknak csirkeszárnyat, hamburgert és fagyit kellett magukba tömniük, valamint vízivásban is versengtek.

Somhegyi Krisztián fulladásközeli állapotba került, barátnője, Viczián Viktória pedig a következő fordulóban lett rosszul: másfél hamburgert evett meg két perc alatt, ami rögtön az idő lejárta után ki is jött belőle.

Annyira jól sikerült ez a hamburgerevő verseny, hogy utána gyakorlatilag sugárban ki is jött belőlem. Nem bánom, hogy nyertünk, nagyon örülök neki, de ami utána jött, azt nem nagyon kívánom senkinek

mondta el utóbb a modell.

Mischinger Péter viszont jeleskedett a fagyievésben: bár két perc állt rendelkezésükre, idő elött elfogyasztotta párjával az egész tál desszertet.

Konkrétan megettem egy kiló fagyit!

Végül az első csapatversenyt a pirosak nyerték meg.

Az evőverseny a tavalyi szériában sem maradhatott el, akkor ezek történtek:

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Olvasói sztorik