Belföld

Szexet ajánlott az orvosnak egy fogyni akaró nő, meg is kapta a kért receptet

Szexuális szolgáltatását ajánlotta fel egy budapesti nő az orvosnak, hogy olyan gyógyszerhez jusson, ami elősegíti a fogyását. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Vármegyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a 48 éves nyíregyházi házorvos elfogadta az ajánlatát, és fel is írta neki a gyógyszert. A nőt vesztegetés bűntettével, a háziorvost pedig vesztegetés elfogadásával gyanúsították meg.

A nyomozás adatai szerint a nő március 6-án vette fel a dokival a kapcsolatot. A nő a szexuális szolgáltatását ajánlotta fel cserébe azért, hogy olyan fogyást elősegítő gyógyszert, amelyre ő nem jogosult, mivel azt cukorbetegek kezelésére alkalmazzák.

Az orvos elfogadta a nő ajánlatát, és eleget tett a kérésének annak ellenére, hogy nem tartozott az ellátási körzetébe, valamint a kért gyógyszer felírására háziorvosként nem volt jogosult. A gyógyszert -normatív támogatott formában- e-receptre felírta, amit március 7-én ki is váltottak. A nyomozók kutatást tartottak a nő budapesti lakásában, ahol megtalálták és lefoglalták az orvosi vényre kiváltott gyógyszert.

A nő és a férfi sem tett vallomást a gyanúsítotti kihallgatása során, mind a ketten szabadlábon védekezhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik