Élet-Stílus

Belebetegszik az anya a plüss eltűnésébe, amelyben az elhunyt fiuk hamvait tartották

Elkeseredett hajszát indított egy elveszett plüsselefánt után egy iowai édesanya, Liz Atkinson. Természetesen nem közönséges plüssről van szó, ahogy azt a CBS News is kimelte: a Bruce névre hallgató elefánt hátán volt ugyanis egy tasak, amiben a család tavaly elhunyt fiának, Gabryelnek a hamvait tartották.

Gabryel 9-es kromoszóma-rendellenességgel született, rövid élete során több mint ötven műtéten esett át, és a napjai jelentős részét kórházban töltötte. A plüsselefántot még a koraszülött osztályon kapta, onnantól kezdve mindig vele aludt. Aztán amikor tavaly, két héttel a nyolcadik születésnapja előtt meghalt, Bruce a szülők szobájába vándorolt, onnantól kezdve Lizék aludtak vele, és Gabryel hamvait is itt tartották.

Április végén aztán a család, az Atkinson szülők és Gabryel testvére, Sebastyan Disneylandbe mentek kirándulni, természetesen Bruce-t is magukkal vitték. Akinek a kirándulás során valamikor nyoma veszett. Az édesanya nem tudta biztosra megmondani, hogy mikor, a legnagyobb esélye annak volt, hogy amikor víziejtőernyőztek, valahogy elvesztették. Liz emlékei szerint Sebastyannál volt ekkor a plüss, de arra már nem emlékszik, hogy vissza is vitte volna a kocsihoz. Miután a család hazatért, mindent átkutattak, de sehol nem akadtak a nyomára. Liz elmondása szerint szinte belebetegszik a helyzetbe. Felhívta az összes helyet, ahol a kirándulás alatt megszálltak vagy érintették, de sehol nem akadtak a plüss nyomára. A partszakaszon, ahol a család ejtőernyőzött, visszakeresték a kamerafelvételeket, a napról, amikor ott voltak, ezeken az látszott, hogy valóban Sebastyannál volt Bruce, de az anya emlékeivel ellentétben akkor is nála volt, amikor visszamentek a kocsihoz. Amikor pedig elhajtottak, nem volt a földön, tehát akkor még magukkal kellett, hogy vigyék.

A nő bejegyzése az eltűnt plüss kereséséről már tízezernél is több megosztásnál jár a Facebookon, a keresés ugyanakkor még mindig nem vezetett eredményre.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik