Játokot hirdetett a tízedik Halálos iramban film május végi megjelenésére a FinanceBuzz nevű pénzügyi weboldal – írja a CNN.
Egy szerencsés ezer dollárt kaszálhat azzal, ha végig nézi a sorozat mind tíz részét és közben kijegyzeteli az összes olyan balesetet, amelyikben legalább egy jármű megsérül.
A FinanceBuzz szakértői aztán statisztikákat készítenek az adatokból, így megtudhatjuk például, hogy az első film 2001-es bemutatása óta nőtt vagy csökkent az egy filmben látható autóbalesetek száma, illetve megpróbálják kiszámítani, hogyan hatna a biztosítási költségekre a filmeken látható felelőtlen vezetés.
A játékra sajnos csak az Egyesült Államokból lehet jelentkezni, a FinanceBuzz egy szerencsést választ majd ki, akinek az ezer dolláros díjon felül száz dollárt biztosítanak arra, hogy az első kilenc részt valamelyik streaming platformon, a tízediket pedig egy moziban nézhesse meg.