Szórakozás

Hal a tortán: Kiss Katónak 14 szakmája van a halottlátás mellett, felsorolt néhányat

supertv2
supertv2
VV Csoki el is kezdte froclizni.

Kiss Kató látta vendégül a Hal a tortán szereplőit pénteken. A halottlátó elmondta, tizennégy szakmája van, de a halottlátásban találta meg a hivatását.

Tizennégy szakmám van, mert mindig szerettem volna mást csinálni, mint amit csinálok. Nem akartam halottlátó lenni, ez nem elfogadott dolog. Féltem a nép haragjától, ítéletétől, ezért szerettem volna normális ember lenni, ami nem sikerült

– ecsetelte. Mint mondta, cukrász végzettsége is van, amit kicsit gyakorolt. A tizennégy szakmára kíváncsiak voltak a többiek:

  • sajtkészítő,
  • pszichológia,
  • grafológia,
  • önismeret,
  • arcdiagnosztika,
  • trüffelkészítő,
  • macaronkészítő,
  • fagylaltkészítő
  • boncmester.

Csoki szerint így neki is van 14 szakmája, szerinte ezek közül a legtöbb ugyanazt jelenti.

A Katónak azért van ennyi szakmája, mert semelyikben sem találta meg önmagát.

Tavaly emlékezetes pillanat volt, mikor a halottlátó Hajdú Péter egyetlen kérdésére sem tudott válaszolni az elhunyt Berki Krisztiánnal kapcsolatban:

Kapcsolódó
Hajdú Péter egyetlen kérdésére sem tudott válaszolni Kiss Kató halottlátó
A médium állítja, Berki Krisztián általa küldött üzenetet a műsorvezetőnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik