Szeptember 29-én, vasárnap 17 órától a német Rhein-Neckar Löwen együttesét látja vendégül az MKB Veszprém a férfi kézilabda Bajnokok Ligája második körében. A bakonyi együttes az első körben idegenben győzte le 28-15-re a Szentpétervárt, a németek viszont óriási meglepetésre csak 31-31-es döntetlent játszottak hazai pályán az ukrán ZTR Zaporozhia csapatával.
A hazai bajnokságokban is a magyaroknak megy jobban: a Veszprém eddig mind az öt hazai bajnokiját megnyerte, a Löwen viszont két döntetlent is játszott.
Amennyiben a Veszprém nyerne, már most nagy lépést tenne a csoport első helyének megszerzése felé, amely majd a kieséses szakaszban jelenthet nagy előnyt.
A németeknél pályára lép a szerződését nemrégiben meghosszabbító korábbi veszprémi játékos, a 2011-ben hererákból felépült Bjarte Myrhol is, aki elárulta, miért döntött a folytatás mellett:
“A családommal együtt nagyon jól érzem magam Németországban, a hangulat és a csapat remek, megfelelőek a körülmények, ezért döntöttem úgy, hogy továbbra is itt szeretnék játszani.“
A norvég mellett a szerb Zarko Sesum is légióskodott korábban a Veszprémben, aki szintén közönségkedvenc volt, és a helyiek egyszerűen csak “Bélának” hívták. A Rhein-Neckart erősíti egy volt szegedi is, a szerb Rajko Prodanovic.
2010 után ismét Veszprémben vendégeskedik a sárga mezes mannheimi alakulat
Fotó: AFP
A magyarok kapusa, Mirko Alilovic szerint feltüzelten érkeznek majd a németek hazánkba: “A németek biztosan győzni érkeznek Veszprémbe, hiszen valahol pótolni szeretnék az elvesztett pontot.”
A két csapat legutoljára a 2009-10-es szezonban találkozott egymással, akkor mindkét alkalommal hazai siker született: Magyarországon 34-30-ra győzött a Veszprém, Németországban pedig 32-29-re a Löwen. A két csapat leghíresebb közelmúltbeli párharca viszont alighanem a 2008-as KEK döntő: öt évvel ezelőtt hazai pályán 37-32-re győzött a Veszprém, idegenben pedig 28-28-as döntetlen született, mellyel a magyar együttes megnyerte a sorozatot.Sport24=