Belföld

Egy óra menetidő-növekedéssel is lehet számolni hétvégén a reptér felé

Szajki Bálint / 24.hu
Szajki Bálint / 24.hu

A szokottnál is körültekintőbben tervezzék meg utazásukat az utasok április 28. és 30. között a budapesti repülőtérre a Wizz Air szerint, mert a pápalátogatás miatti lezárásokkal megnövekedett menetidővel kell majd számolni.

A diszkontlégitársaság csütörtöki közleményében azt írta a fővárosi lezárások mellett a Liszt Ferenc Repülőtérnél is lesznek időszakos forgalomkorlátozások.

Arra is felhívták az utasok figyelmet, hogy a repülőtér megközelítése során április 28-án 7 és 11 óra között, illetve április 30-án 16 és 20 óra között legalább egy óra menetidő-növekedéssel számoljanak.

Hozzátették, hogy a Liszt Ferenc Repülőtérre Budapest belvárosából közlekedő 200E buszjárat módosított útvonalon fog járni.

A légitársaság azt tanácsolja utasainak, hogy ebben a három napban a szokottnál is körültekintőbben tervezzék meg utazásukat a budapesti repülőtérre, hogy elkerüljék az utolsó pillanatos rohanást és kellő idejük maradjon a check-in folyamatra, valamint a biztonsági ellenőrzésre.

Ferenc pápa április 28. és 30. között tesz apostoli látogatást Magyarországon, a pápalátogatás minden részletéről beszámol a közmédia.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik