Élet-Stílus

Több mint 3 milliárd forintnyi ösztöndíjat ajánlottak fel egy 16 éves amerikai diáknak

Dennis Barnest összesen 125 felsőoktatási intézmény csábítja.

Országos rekordot dönthet Dennis Barnes, a New Orleans-i International High School tanulója.

A 16 éves fiú körülbelül 200 főiskolára és egyetemre adta be a jelentkezését, ebből 125 helyre felvennék. Barnes nem csak ebben emelkedik ki, az intézményektől összesen 9 millió dollár, azaz nagyjából 3,1 milliárd forintnyi ösztöndíjat ajánlottak fel neki – írja a BBC.

Célom, hogy elérjem a 10 millió dollárt

– mondta a helyi WWL-TV-nek.

Ha ezt elérné, megdöntené a korábbi rekordot, amit még 2019-ben állított fel Normandie Cormier, aki 9,4 millió dollárnyi (kb. 3,2 milliárd forint) ajánlatot kapott mintegy 140 iskolától.

Barnes-nak egyébként egészen kiváló, 4,98-as átlaga van, tervei szerint számítástechnikát és büntetőjogot hallgatna. Egyelőre még nem döntötte el, melyik intézmény ajánlatát fogadja el, elmondása szerint ezt május 2-án közli majd.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik