Sport

Kézilabdás csoda Szegeden

A férfi kézilabda-bajnokság csúcsrangadóján a Pick Szeged hároméves nyeretlenségi sorozatát szakította meg az MKB Veszprém ellen.

Szombat délután nem akármilyen sportcsemegének lehettünk részesei, a férfi kézilabda NB 1 két veretlen csapata találkozott a Tisza-parton.

Éppen ebben, a hazai pályában bízhatott Skaliczki László, a szegediek vezetőedzője, hiszen a vendégek papíron jóval erősebbek, a Szeged nem nagyon tudja őket mostanában megszorítani.

A “mostanában” kicsit finomított változata a hároméves szegedi nyeretlenségi szériának a Veszprém ellen, ennek megszakadasában ugyan bízhattak a Tisza-parton, de a sérülésektől tizedelt Szeged pokolian nehéz 60 perc előtt állt.

ÖSSZEFOGLALÓ:

A mérkőzés ugyanúgy indult, mint általában a két csapat összecsapásai: a Veszprém a kezdés után nem sokkal tisztességes előnyt épített ki.

A Szeged azonban nem hagyta magát, elsősorban Tatai kapusnak volt köszönhető, hogy a vendégcsapat látótávolságon belül maradt.

A szünetre kétgólos veszprémi előnnyel vonultak a csapatok, de arra még a legelvetemültebb hazai drukkerek sem nagyon számítottak, ami a fordulás után történt.

A Tisza-partiak férfiasan nekiestek az ellenfélnek, és az európai élcsapatok közé tartozó Veszprém képtelen volt gólt lőni (7 percig), dacára, hogy a jó öreg Carlos Pérez idővel szórta a gólokat.

A Szeged kapuját hihetetlen hatékonysággal védte Tatai, elöl pedig a Lékai-Buday páros csinált bolondot a szegedi hőfoktól elmaradó veszprémiekből.

A végére kezdett kipukkadni a Szeged, de Skaliczki mester és a közönség életet ordított a csapatba, a helyi kedvencek pedig vettek egy nagy levegőt, lehajrázták az ősi ellenfelet, és 24-23-ra nyertek.

Ezzel a Szeged maradt az egyedüli százszázalékos csapat a Budapest Bank Ligában.

Pick Szeged-MKB Veszprém – 24-23 (11-13)
Gólszerzők: Buday 8/4, Lékai 5, Nagy 3, Zubai 3, Sulc 2, Vadkerti 1, Bajorhegyi 1, Prodanovic 1, illetve Perez 7, Vujin 7/1, Sulic 3, Iváncsik G. 2, Iváncsik T. 1, Császár 1, Korazija 1, Laluska 1
Az esti mérkőzéseken:

B.Braun-Gyöngyös – Csurgó 21-23 (12-13)
Orosháza-Alexandra – Mezőkövesd 32-25 (12-12)
Tata-Balatonfüred 19-39 (8-21)


Az alábbiakban olvashatják élő, szöveges közvetítésünket:

60. PERC: Vége a mérkőzésnek, a Szeged 24-23-ra lenyomta a Veszprémet, amire három éve nem volt példa!

59. PERC: A Tisza-partiak fogat csikorgatnak, de tartják az előnyt (24-22).

56. PERC: A Szeged extázisban játszik, Vadkerti visszalopja az előnyt (21-20)!

55. PERC: Korazija visszaveszi a Veszprém vezetését (18-19).

52. PERC: Kezd fáradni a Szeged, furcsa formációkban játszanak.

49. PERC: Vujin összekapta magát, egyenlít a Veszprém (18-18).

47. PERC: Perez egy gólra faragja a hátrányt, Mocsai sárgát kap (18-17).

45. PERC: Újra a kapusok villognak, hihetetlen védések, a Szeged szívósan ragaszkodik az előnyéhez (18-16).

38. PERC: Amit inkább csak Szegeden hittek: a szaggatott mezű Zubai megszerezte a vezetést, a sérülten játszó Prdanovic rögtön megduplázza a hazai előnyt (utána ápolni kellett), ami egy újabb Tatai-bravúr után már háromgólos (16-13)!

37. PERC: Tatai lehúzta a rolót, a Veszprémnek még nincs gólja a szünet után!

33. PERC: A két kapus, Tatai és Alilovic védéseivel indul a második félidő. Zubai egy gólre felhozza a Szegedet, Lékai pedig egyenlít (13-13)!

30. PERC: Vége az első félidőnek, a közönség a biztonság kedvéért tüntet egy kicsit. A szünetben talán Vadkerti megviselt kézfejét is megjavítják, a második játékrészt emberhátrányból kezdő Veszprém zsebéből még kilophatja a Szeged a győzelmet. Már ha bírja szusszal. (11-13).

28. PERC: A Szeged tartja a három gólt, Mocsai összerántaná a Veszprémet, időkérés (10-13).

25. PERC: A veterán kulcsember, Perez is beállt a Veszprémbe, és máris háromnál jár (8-12).

20. PERC: Vége a kezdeti rohangászásnak, mindkét védelem jól zár, a kapusok remekelnek (6-8).

16. PERC: A stabil vendégvédelemmel és a leindításokkal nem tud mit kezdeni a Szeged, Tatai viszont már a második büntetőt hárítja, majd két lövést is (4-7).

12. PERC: Kőkemény küzdelem, a veszprémi gólgyáros, Vujin a második büntetőjét Tataiba lövi.

9. PERC: A meccs szenvedélyes, potyognak a kétpercesek, Nagy Norbert már a harmadiknál jár (4-6).

6. PERC: Nagy Norbert gólaival tartaná magát a Szeged, de Vujin is elkezdte a gólgyártást, a száguldozó Veszprém mér elhúzott, Skaliczki inkább időt kér (2-5).

2. PERC: A Pick Szeged kezdte a meccset, de Iváncsik Gergő révén már a Veszprém vezet (0-1).

Ajánlott videó

Olvasói sztorik