Gazdaság

Máris lekéste az energiatámogatást

megújuló energia (megújuló energia, napelem, napkollektor)
megújuló energia (megújuló energia, napelem, napkollektor)

Egy nap alatt kifogyhatott a pályázati keret több kiírásnál is.

Az első néhány órában az eredeti keret több mint négyszeresére érkezett igénylés, ezért a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) az első nap felfüggesztett négy Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) pályázatot. A pályázatok 50,5 milliárd forint értékben három energiahatékonysági, egy megújuló energia témakörben kínáltak támogatást.

A korábban is nagyon népszerű energetikai pályázatok újbóli kiírását több mint kétéves várakozás előzte meg. A költségvetési, nonprofit és vállalkozói szféra ugyanis már 2011-től várta az operatív programok közötti átcsoportosítások eredményeként a konstrukciókat.

A kormány 2011 decemberében kezdeményezte az Európai Bizottságnál az operatív programok módosítási kérelmét. A brüsszeli döntésre mintegy kilenc hónapos várakozás és tárgyalás után került sor, 2012 augusztusában csoportosíthatott át az NFÜ 108 milliárd forintot az energetikai pályázatokra.

A társadalmi egyeztetésre bocsátott pályázati felhívások már négy hónapja elérhetők voltak az NFÜ honlapján, majd decembertől az energiahatékonyságot, januártól pedig a megújuló energetikai fejlesztéseket támogató végleges felhívások hivatalosan is megjelentek.

Az NFÜ szerint az egynapos pályázati kör nem igazságtalan, hiszen „a felelősen gondolkodó és komolyan pályázni kívánó projektgazdák már 2012-ben felkészülhettek arra, hogy épületenergetikai pályázat műszaki, pénzügyi, jogi, stb. előkészítésére lesz szükség. Mindezek tükrében mindenki számára egyenlő mennyiségű idő és információ állt rendelkezésre a pályázatok benyújtására.”

Az elmúlt hetek tapasztalatai alapján hasonlóan gyors felfüggesztésre lehet számítani a következő napokban megnyíló további két, 18,5 milliárd forint keretösszeggel meghirdetett, a megújuló energia alkalmazásán alapuló pályázati konstrukciókra.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik