Már megint hátba szúrva – A bárányhús ára

Mellár Tamás: A gúzsba kötött gazdaságpolitika

Az elmúlt két-három hétben Matolcsy György jegybank elnök azon kijelentése tartotta izgalomban a közvéleményt, hogy az Orbán kormány által alkalmazott gazdaságpolitika elhibázott. Persze különösebb izgalomra nem is lenne nagy szükség, hiszen ez a megállapítás közgazdász-körökben eléggé nyilvánvaló. Legfeljebb az okozhatott némi fejtörést, hogy az MNB elnöke miért csak most világosodott meg, és vajon a közzétett erőteljes kritikája jelenthet-e bármit a hatalmi viszonyok alakulása szempontjából.

Az Orbán-kormány hibás gazdaságpolitikája egyáltalán nem új keletű, szinte már a kezdetektől jellemezte a rezsim működését. Nemcsak a baloldali, hanem a jobboldali, konzervatív közgazdászok (Chikán Attila, Bod Péter Ákos, Csaba László) is figyelmeztették az illetékeseket, hogy rossz irányba megyünk, jelentős korrekcióra lenne szükség, mégpedig azonnal. E sorok írója a következőképpen fogalmazott egy 2012. augusztus 15-én megjelent Világgazdaság interjúban:

„Magyarországon nem konjunkturális válság van, amely előbb–utóbb elmúlik, hanem súlyos strukturális válság, amely csak következetes gazdaságpolitikával kezelhető.”

Érdekes módon azokban az években Matolcsy elnök még nem tartotta szükségesnek a gazdaságpolitikai fordulatot, sőt ellenkezőleg, úgy látta: a kormány ura a helyzetnek, minden a legnagyobb rendben van, a magyar gazdaság megszabadult a régi dilemmától, a „stop–go” gazdaságpolitika kényszerétől. A 2015-ben megjelent Egyensúly és növekedés című könyvében úgy fogalmazott, hogy köszönhetően az Orbán-kormány által folytatott gazdaságpolitikának, immáron nem kell kényszerűen választani az egyensúly és a növekedés között, hanem egyszerre megvalósítható mindkét cél. Nem kell attól tartani, hogy a növekedési cél követése lerontja az egyensúlyi helyzetet, ezért megszorításokat kell alkalmazni, és újabb élénkítésre csak akkor kerülhet sor, ha az egyensúlyi helyzet számottevően javult a fékezés következtében.

Váncsa István: Felkészül: Türkmenisztán

„Rekordot döntött a bárányhús ára,” olvastam múlt csütörtökön a Székelyhon.ro oldalon.  „A pénztárcánkhoz képest meglehetősen borsos áron kínálják a bárányhúst: esetenként 45–55 lejt is elkérnek egy kilo­gramm húsvéti eledelért a székelyföldi piacokon, boltokban.”

Ötven lej ez idő szerint háromezer-nyolcszáz forint, holnap nyilván több lesz. Eh­hez képest a Bárányhús.hu oldalon a báránycsülök kilója hétezer-kilencszáz, a lapocka nyolcezer-ötszáz, a comb színhús kilencezer-négyszáz forint.

Mellesleg tudvalevő, hogy az unión belül az infláció Magyarországon a legmagasabb, Romániáé alig több, mint a fele. Egyébként pedig a vásárlót nem a fogyasztóiár-index, a maginfláció meg a többi tohuvabohu érdekli, hanem hogy mi hol mennyibe kerül. A gyulai illetőségű magánszemély tehát egyszerűen áthúz a határ keleti oldalára és az ottani Lidlben vásárol, nem mellékesen feleannyiért, mint az itteniben. Evvel nemcsak családja anyagi helyzetén lendít vala­micskét, hanem újabb sikerélménnyel is gazdagodik, végeredményben pedig derűsebb lesz, teherbíróbb és boldogabb.

Változnak az idők és mi is változunk vélük együtt, már amennyi­ben legalább a magunkhoz való eszünk megvan. Ha nincs, az se baj, csak pech.

A Székelyhon.ro oldalt mindenesetre újra meg újra felkeresem, részint a magyarországi közéletben szüntelenül túlhabzó téboly feltűnő hiánya miatt, ennek ugyanis valamiféle pihentető hatása van, részint pedig azért, mert akadnak rajta meggondolkodtató információk, ahogy egyébként a Romania-Insideren is akadnak. Ki gondolná például, hogy Románia egyike azon közép- és kelet-európai országoknak, melyekben a háztartások az elmúlt tizenkét hónap folyamán nem kényszerültek kiadásaikat 2022 februárjához képest visszafogni. A másik ilyen ország Bulgária. A kiskereskedelem forgalma az elmúlt évtized folyamán mindkét országban folyamatosan és rapid módon (évente átlagosan hét százalékkal) növekedett, ráadásul a legtöbb kelet-közép-európai országgal ellentétben a pozitív dinamikát 2022 folyamán is megőrizte. Európa leggyorsabban fejlődő városa egyébként Kolozsvár, írta az Eu­ronews idén januárban (Cluj-Napoca: Europe’s fastest growing city making strides in automation), a részleteket lásd ott, a lényeg abban áll, hogy csúcstechnológiákban terveznek hasítani, sőt már hasítanak is. Mi ellenben az akkumulátorgyártás frontján tekerünk. Sapienti sat.

Szerbhorváth György: Feketehegyi változások

Montenegró elnökének életútja a guzlások hősi eposzaiba kívánkozik. Milo Đukanović harminckét év elteltével bukott ki a hatalomból 2023. április 2-án, miután 1991 óta hat kormányt alakított, kétszer volt elnök, de arra is futotta, hogy kétszer kvázi visszavonuljon. Ezt most ismét bejelentette, s távozott a Montenegrói Demokratikus Szocialista Párt éléről is, amely 2020-tól már nem alakíthatott kormányt, és egyre rosszabb eredményeket ért el – a június 11-i parlamenti választásoknak még összetörtebben vágnak neki.

Jó hírnek számíthat, hogy Milo eltűnik, de ennyi. Mert az újabb, ezerarcú kormány is bukott, a megosztottság a másik (harmadik stb.) oldalon is akkora, hogy a magyarországi ehhez képest áttekinthető. Az egykori elnök karrierje is figyelemre méltóbb, mint mondjuk egy jobbikos vagy MSZP-s (vagy akármilyen) politikusé. Már 1979-ben, 17 (!) évesen ifjú közgazdászként (?!) lett a Jugoszláv Kommunista Szövetség KB-jának tagja (a montenegróiak előszeretettel dobtak be ifjú kádereket a mélyvízbe).

Nincstelenségből és albérletből indulva lett országa talán leggazdagabbja, miközben 2000 után Olaszországban indítottak ellene sikertelenül végződött pereket cigarettacsempészés vádjával, s hírbe hozták a dél-amerikai kábszerügyekkel is.

Első kormányát 1991-ben alakította, hogy mára Európa legrégebb óta regnáló politikusaként emlegethessük. Pedig Hágában is kiköthetett volna, mert első évében még Dubrovnik bombázását forszírozta, bár utóbb bocsánatot kért. 1996 után szakított egykori mentorával, Slobodan Miloševićtyel, végleg pedig a NATO-bombázások után. Bevezette a márkát, majd az eurót hivatalos pénznemként (az EU-t nem nagyon kérdezte); Montenegró Kis-Jugoszláviától való függetlenségét is kiharcolta, és az ország a NATO-ba is belépett 2017-ben. Mindemiatt új szövetségesei nyugaton fátylat borítottak múltjára. Az életút kacskaringói nem is oly feltűnők a világ e fertályán.

A Balkánon igazából nem is vehető komolyan az, aki nem járta be a politikai térkép összes zugát, nem lett kommunistából nemzeti radikális, aztán liberális, majd vissza, nem váltott pártot vagy nem alakított legalább magának egy törpepártot – mert milyen ember az, aki tartja magát az elveihez?

Kovács Zoltán: Hátba szúrva

Emlékeztetek a Fidesz 2009-es európai választási programjának egy gondolatára: „Sokszor kerültünk abba a helyzetbe, hogy a magyar polgárok érdekeit éppen Brüsszel képviselte a magyar kormánnyal szemben (…). A Fidesznek ugyanakkor meggyőződése, hogy közös értékeink és elveink érvényre juttatását nem lehet mérlegelés tárgyává tenni. Fel kell tehát ruházni az Európai Uniót olyan eszközökkel, hogy tagjait folyamatosan az értékek képviseletére és az alapelvek betartására késztesse; enélkül nincs erős Európa. Ellentmondás, ha elvárjuk az uniótól, hogy vegye rá a normakövetésre a tagállamok kormányait, de vonakodunk attól, hogy ehhez a szuverenitásunkat esetleg csorbító felhatalmazást adjunk.” (A Fidesz európai választási programja, 2009, 28. oldal, 35. oldal). Vagyis ahhoz, hogy Európa erősödjék, nem szabad vonakodni a nemzeti szuverenitást esetleg csorbító felhatalmazástól – mondja a szöveg, de aztán minden a helyére kerül. A Fidesz–KDNP-pártszövetség 2010-ben megnyerte a választásokat, és az Orbán vezette kormány nekilátott az általa egy évvel korábban még védelmezett értékek fölszámolásának: a médiaszabadságot, véleménypluralizmust, bírói függetlenséget érintő, kétharmados parlamenti többséggel meghozott törvények nemcsak a jogbiztonságot sértették, de a jó ízlést is, bár az ország közéletében ez utóbbi már semmiféle szerepet nem játszik.

2012-ben vagyunk, és már ekkor szóba került a Magyarországgal szemben esetleg felhasználható hetes cikkely. Az eljárásról a miniszterelnök beszélt nagy nyilvánosság előtt, egyben tájékoztatva az EP-elnököt: „Magyarországon eddig a közvélemény majdnem teljes mértékben Európa-párti volt, de ami most zajlik, az megváltoztatja a hangulatot az országban. Nekem ez nem tetszik. Megpróbálom a jobbközép szavazókat Európa-párti vonalon tartani.”

Mekkora hazugság volt ez már akkor is, hiszen minden szava az Európa-párti vonal ellen szólt, napjainkban pedig már a magyar kormány védi az Európai Uniót, jószerivel saját magától.”