Sport

Nagy László játszott Dél-Korea ellen

nagy lászló ingyenes (nagy lászló, ingyenes)
nagy lászló ingyenes (nagy lászló, ingyenes)

Magabiztosan játszott a magyar férfi kézilabda-válogatott a dél-koreai válogatott elleni keddi előkészületi mérkőzésen Veszprémben.

Kétszer 35 és egyszer 20 perces játékidőben mérte fel egymást a két csapat a Veszprém Arénában vívott zártkapus mérkőzésen.

“Külföldi játékosaink még nem játszottak együtt, hiszen többen a hétvégén a Bundesligában szerepeltek; ez a mérkőzés jó alkalom lesz erre” – mondta Mocsai Lajos csapatkapitány a találkozó előtt.

Hozzátette: a dél-koreaiak majdnem olyan gyors játékot játszanak, mint a norvégok, így alkalmas ellenfelek ahhoz, hogy a nemzeti válogatott felgyorsuljon a vasárnapi mérkőzés előtt. Megjegyezte: Carlos Perez és Ancsin Gábor sérülés miatt nem lép pályára, de a vasárnapi, norvégok elleni vb-selejtezőn már számít rájuk.

A szövetségi kapitány három különböző felállást gyakoroltatott a válogatottal, és közel azonos ideig, 35-40 percig játszatta jelöltjeit. Nem titkolt szándéka volt, hogy az olimpiai csoportellenfél játékát megismerjék, ritmusát felvegyék.

A kezdőcsapatban pályára lépett a válogatottba visszatérő Nagy László, aki nem kímélte magát, és híres balkezes lövéseiből is bemutatott néhányat.

“Hasznos információkat kaptunk a mérkőzés során: az ázsiai lábmunkáról, a nagyon gyors játékról saját tapasztalatot szereztünk, bár az ellenfél mélységében nem nyitotta ki a védelmet, ezt egy kicsit titkolta előlünk” – kommentálta a látottakat a meccs után Mocsai Lajos. “A támadójátékuk feltérképezése azonban ugyanolyan fontos, és erről sokat megtudtunk” – tette hozzá.

“Mind a két harmadban biztatóan játszottunk, főként az elsőben magabiztosabban és folyamatosabban, s ebből kialakult egy komolyabb különbség, de az eredményt nem számoltuk, nem vonunk le belőle semmiféle következtetést” – összegzett a kapitány.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik